Így kezdődik az augusztus! – 2020. augusztus 01. – 02.

2020. augusztus 01. szombat – 02. vasárnap

20200727_144115

A Nap elérte a Rák csillagkép harmadik ágát, amely az engedés – elengedés fázisa. Eljött az ideje, hogy hagyjuk megszületni azt, ami eddig növekedett, fejlődött! Útjára engedhetjük az új energiákat, leválhatunk másokról és leválaszthatunk másokat is önmagunkról. Az önazonossá válás és önállóság külső-belső útján ez most fontos szakasz, maga az eredmény.

SZOMBATON a Hold a Nyilas csillagkép alatt jár, vasárnap már a Bak alá érkezik. Mindeközben elhalad a Jupiter-Plútó-Szaturnusz hármas együttállásánál, így a jelenleg zajló, nagy változásokhoz az érzések társulnak most. Ráérezhetünk a sorsfordító válaszokra, a jelen helyzetünket illetően. Mivel az együttállások főként szombat éjszakától vasárnap reggelig tartanak, így elsősorban az álmok által történnek ezek az érzékelések. Álmodhatunk is akár arról az igazságról, amely most átírja életünket!

A Merkúr szombaton együttáll az Ikrek csillagkép isteni részét képviselő Pollux csillaggal! E nap üzenete, hogy érzékelhetjük azt, ami múlhatatlan és örök érvényű, ugyanakkor beszélhetünk, írhatunk is róla, vagy közléseink része is lehet, bármely formában.

VASÁRNAP a Nap és az Uránusz fénykapcsolata ragyogja be napunkat! Több napon át nyújtja a tisztázás – tisztulás és szabadulás lehetőségét, de ezen a napon a legerőteljesebb! A Nap világossága és az Uránusz tudattágító ereje által tiszta rálátás és megértés idejét hozza, fényes felismerésekét, amelyek új utat nyitnak életünkben! A régi elengedésének, kötéseknek, kötelékeknek, függést okozó terheknek az elvágása történik most meg, ez által új kezdet indul, szabadon, bizalommal telve. Érdemes nyitottnak lenni minden újszerű, váratlan, meglepő, szokatlan, más és különböző élményre és gondolatra – ezek is magukkal hozzák a felszabadulás megkönnyebbítő lehetőségét!

Zentai Anna

“Csillagfényes útmutató” – asztrozófiai előadás és előrejelzés Budapesten, a Lurdy Házban! Részletek itt:

https://www.facebook.com/events/3151065095007308/