Így indul Szent Iván, azaz Napisten hava – 2017. június 01. – 05.

Így indul Szent Iván, azaz Napisten hava – 2017. június 01. – 05.

20170531_185527

Május utolsó napján a Nap az Aldebaran csillaggal, a Bika Tejútra néző szemével áll együtt, így ezen a napon minden évben bepillantást nyerhetünk a jövőbe, megláthatjuk, milyen is lesz az életünk, ha a magasabb, isteni minőségek felé vesszük az irányt. Ezekkel az előre mutató, fényes meglátásokkal töltekezve tudunk a most induló hónap elé nézni.
CSÜTÖRTÖKÖN a Nap és a Hold kapcsolata által az örömmel élt életet, az eddiginél méltóbb, nemesebb, jobb létezést tudjuk elősegíteni. Lelki szinteken rendrakásnak, érzések uralásának van ideje, cselekvéseinkben pedig egyértelmű, világos megnyilvánulásoknak. A Vénusz és a Szaturnusz emelő erejének köszönhetően (főleg a délutáni órákban – 17:24-kor egzakt) vágyaink és érzelmeink terén megmutatkozik, mi képvisel isteni minőséget, mi az, ami időtálló és valóban értékes. Ösztönzést kaphatunk arra, hogy lelkünk hazatérjen és ennek érdekében elengedjük mindazt, ami a kiteljesedésünk ellen dolgozik. Az esti órákban mély érzések törhetnek fel – a lélek az egységre vágyik.
PÉNTEKEN a Hold az Oroszlán csillagképből a Szűzbe lép, így teremtő álmokkal, majd pedig napközben a múlt rendezésével, új kalandokra indító élményekkel lát el. Hajnali álmaink megújító, emelő erővel érkeznek, a délelőtti-déli órák a lelki megnyilvánulásoknak kedveznek, ekkor érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a jövőről az igazi vágyainknak megfelelő képet alkossunk, gondolatokat szőjünk! Késő délután sikerrel tudjuk felismerni és akár meghaladni komfortzónánk határait.
SZOMBATON érkezik el a tetőpont, amikor is a Vénusz bolygó az Uránusszal, a Mars bolygó pedig a Betelgeuse csillaggal áll együtt. Hajnalban, kicsivel napkelte előtt láthatjuk a Mars-Betelgeuse együttállását. Ez a csillag Nimród (Orion) válla, amely a Tejutat tartja – azaz a legmagasabb szintű, isteni minőségek felvállalására nyit lehetőséget, a férfi minőséget illetően! Valódi akaratunknak, motivációinknak, törekvéseinknek megfelelően most utat vállalhatunk, nemes küldetésekre mondhatunk igent. Mindehhez óriási erőt kapunk a Tejút-Kaput is jelentő Auriga csillagzat alatt, hiszen nagy feladattal nézhetünk szembe, ám minden, ami ehhez szükséges, már biztosított a számunkra. Igazi vállalások ideje jön el, amelyeket, ha merünk elindítani (a Mars adja a bátorságot is), akkor valóban megtapasztalhatjuk létezésünk egy magasabb fokát! A Vénusz-Uránusz (09:32-kor egzakt) emellett váratlan, meglepő, az eddigi korlátokat semmissé tevő, felszabadító helyzeteket, élményeket hozhat. Tisztító, oldó folyamatok érik el csúcspontjukat az emberi kapcsolatok, a nőiség megélése, a termékennyé válás, a harmóniateremtés, a művészi munka, az életteliség, a testiség területein. A Hold ekkor a Szűz csillagzat alatt jár, annak is a közepéig ér el, így – főleg az esti órákban – ismét ideje van a Szív-Ölelésnek!
VASÁRNAP érdemes elvonulni, egyedül, csendben tölteni a napot. Éjjel igazmondó álmokat kaphatunk, érzékelhetővé válnak életünk igazságai, fény derülhet a jövőre is. Késő délután a Mars a Rák jegyébe lép, így energikusságunk, vágyaink és törekvéseink finom, érzékeny, meghitt lelkiséggel töltődnek. Az akarat mostantól a lelki hazatalálásra, az otthon és a család fejlődésére irányul. Akaratunkat és vágyainkat ösztöneink, érzéseink uralják. Szintén ekkor tetőzik egy olyan folyamat, amely rendkívül mély és tiszta rálátást hoz mindarra, amit eddig titkoltunk, akár önmagunk, vagy mások elől is elrejtettünk. Most végre megvilágosodik mindaz, ami a mélységben van, kioldva, kitisztítva a terheket, felszabadítva a lelket, az érzéseket! A Hold ezen a napon a Szűz csillagai alatt jár, de már a jövőért történő lépéseket segíti. Késő éjjel együttáll a Spica csillaggal, az angyali diemnziókapuval.
HÉTFŐN már az Angyal csillagai alatt jár a Hold, így ezen a napon jön ideje az angyalokkal való, aktív együttműködésnek és a lelki tisztogatásnak, nemesedésnek. Kicsivel csendesebb napunk lehet, a nap első felében a kiteljesedés vágyával fűszerezve. Lelki-érzelmi szabadulást, új utak megnyílását, kapcsolatokban új, szabadabb, tisztább, oldottabb korszakot hozhat ez a nap. A déli-délutáni órákban energiánk, vitalitásunk megnő, érzéseink fokozódnak és az elengedést gyakorolhatjuk. Ha már tudjuk, mit vállalunk fel, akkor ennek érdekében kezdhetünk dolgozni azon, hogy minden, ami ennél alacsonyabb minőségben működik, eltávozzon, vagy amit ennek érdekében újra működővé érdemes tenni, az fényt kapjon.

Zentai Anna
asztrozófus