Ibolya és Anna a kommunikációról…
Ibolya és Anna a kommunikációról…
Köszönök
Köszön – (Ő)-K) ?
Évek óta szerettem volna megírni a; köszöntés használatát!
Az elmúlt hónapokban intenzívebben ért a téma!
Mint minden, ez is gyermekkorunktól jön velünk, hiszen szüleink megtanítanak arra, ami a legelső kapcsolatteremtés az embertársaink között, a testbeszéden kívül!
Ma már nem csak szóban tesszük, elektronikus módon is!
Személyes találkozásnál is de inkább írott módon a leggyakoribb, hogy nem köszöntjük egymást illetve csak az egyik fél teszi, válasz üdvözlést nem kap!
Beszélgettünk erről a körülöttem lévőkkel, ugyanígy érzékelik ezt!
Mikor nem köszönünk az már árulkodik, nagy baj van ott benn…
Lelki dolgok cipelése, fel nem dolgozása, halogatása, elzárása…
Minden másodpercben ott van velünk…
Rág, mar, felemészt és annyi minden van már a hátizsákban, hogy elveszi a kedvet az élettől, szokták mondani!
Rajtunk múlik, senki máson!
Magunkat nem tiszteljük, magunkban nem teszünk rendet, magunkat nem szeretjük, magunknak hazudunk…
EZÉRT nem köszöntjük embertársainkat…
Mert arra sincs; erőnk, kedvünk!
Megfásulva megyünk, ítélkezünk, anyagba takarózunk, menekülünk!
Mikor nem tisztelem magam, akkor senkit sem…
Ezért nem köszöntöm a Másikat!
Ha nem köszönök, magamat sem köszöntöm!
Ha semmit nem köszönök meg, akkor még azt is elveszik amim van!
Először; nem hazudok magamnak, így senkinek, nem haragszom magamra így senkire, szeretem magamat így mindenkit!
Személyes találkozásnál ritkább, hogy nem üdvözöljük egymást!
Internetes felületeken, nyilvános módon is előfordul, hogy nem tesszük!
Privát üzenetekben viszont sokszor előfordul és a döbbenetes, hogy: társadalmilag elismert, tanult, vezető illetve ismert pozícióban lévő embertársaink ezt nem használják!
Persze itt kivételek az érdek kapcsolatok, mert ott nagy köszöntések vannak, nyilvánosan is!
Akivel nincs érdek, hazug, számító, képmutató kapcsolat, családi kötelék ott elképesztő módon nem köszönti a Másik felet!
Mert Ő nem számít és ugyan, úgysem látja senki, hogy nem köszönök vissza…
Mert én ” VALA – KI ” vagyok!?
Oda pöccintek valamit a kérdésre, témára és kész!
A fogadó azt hisz amit akar és én úgyis ” VALA – KI ” vagyok így is – úgy is…
Viszont ez önhazugság, álarc és erős szeretetéhség – hiány!
Lefelé vezető út önmagunkban!
A fogadó, ha van már olyan fejlett és nem a csordában – anyagban álló személy, azonnal tudja, mi ez, miről szól és sajnálattal éli meg!
Akkor is önmaga, hiteles és szívbeli működéssel éli életét, köszön minden reggel mag – ának, Atyának és embertársainak!
Mosolyog, emel és érint!
Nem érdekből, nem mert kell…
Hanem mert ez Ő, akiben tiszta szíve dobban minden percben és ezzel hozzáad az emelésre, szeretetre vágyó többieknek…
Példát állít mindenki felé, hogy mindnyájan ugyanazok vagyunk, Isten gyermekei!
Hiszen Isten mindenkit szeret, ha köszön, ha nem, ha megköszön, ha nem…
Ő benne van mindnyájunkban és várja, hogy szívével éljen minden ember!
Hiszen mindenki boldogságra született!
Köszönöm, hogy megírhattam ezt a kis szösszenetet!
Isten áldásával!
Czapp Ibolya
(Tapolca, 2020.11.07.)
A helyes kommunikációról
Sajnos az utóbbi években rendkívüli módon elharapództak a helytelen megnyilvánulások, főként az internetes felületeken. Ezért gondoltunk arra, hogy beszélni kell róla. Főként az írott felületekre, üzenet- és levélváltásokra vonatkozik ez, de természetesen, bármely más helyzetekre is. Mivel hozzám megszámlálhatatlanul sok levél fut be, ezért úgy gondolom, elég tág rálátásom van arra, hogyan kommunikálnak manapság az emberek. Összeszedtem pár olyan dolgot, amit feltétlenül elgondolkodtatónak érzek.
*
1. A megszólítás hiánya és milyensége – Amikor valakinek levelet írok, akkor először is megszólítom őt. Ez általában a “Kedves X” szokott lenni. Levélírásnál azt gondolom, hogy ez alapvető. Más a hangnem, ha barátnak írok és más, ha hivatalos személynek. De a “bekopogtatást” az ő személyes terébe, soha nem hagyom le, ha valamit átadni, közölni szeretnék neki.
Még augusztus vége felé tettem közzé egy ingyenesen elérhető anyagot, amihez annyit kértem csupán, hogy aki szeretné megkapni, írjon nekem egy levelet és kérje tőlem. A következő hónapokban többezer levelet kaptam. Én sem gondoltam volna, hogy milyen minőségű közléseket működtetnek az emberek mostanában. Igen nagy volt például a szakadék egy-egy levél között, amikor az egyik, számomra teljesen ismeretlen, vadidegen levélíró “Szia Annával” kezdte a levelet, a következő pedig “Tisztelt Zentai Anna” plusz felkiáltójellel – még meg is ijedtem hirtelen (nem egy ilyen volt, hanem sok). Egyik sem esett jól, az első azért nem, mert attól, hogy valaki ír és megmutat magáról dolgokat a világnak, még nem ismerjük őt – sokan gondolják, hogy sokat tudnak rólam az írásokból, de valójában mindaz csak töredék! Ráadásul ezeket mindenki a saját szűrőjén át veszi magához és amikor kiderül, hogy valójában mi áll a háttérben, sokan meg szoktak lepődni. Egy a lényeg: talán ismerem valakinek a nevét, tudom, mivel foglalkozik, de nem veszem őt kapásból a legjobb barátaim listájára. Az utóbbi megszólítást pedig kifejezetten nem kedvelem, mert olyannyira távolságtartó, hogy számomra ez csak a hivatalos leveleknél megengedett (ott viszont fontos). Ezért nem szeretem azt sem, ha valaki a vezetéknevemet használja – igen, hozzám tartozik, én vagyok, de köszönöm, ezt kerüljük, mert ezzel falakat is húzunk egymás közé. Ehhez már kicsit kapcsolódik is a következő pont:
*
2. Amikor ledegradáljuk magunkat, lealacsonyítjuk magunkat a megszólított fél alá – Sajnos sok esetben tapasztalom, hogy egy-egy embernek annyi önbecsülése és önértékelése sincs, hogy nyíltan és egyenesen, egyszerűen nyilvánuljon meg, önmagát velem egyenrangúnak kezelve. Nagyon szomorú, hogy léteznek olyan levélírók is, akiknek soraiban éppen csak az nincs leírva, hogy “bocsánat, hogy élek!”. Figyeljünk oda arra, hogy a másik ember semmivel sem nagyobb, vagy kisebb nálunk! Mindenki egyenrangú. Senki sem isten – de minden egyes emberben ott él az isteni. Nincs ebben kivétel! Ne úgy indítsunk és viszonyuljunk a másikhoz, hogy már eleve földig hajlongva közelítünk és előre eldöntöttük, hogy kisebbrendűek vagyunk és a másiktól kell elvárnunk, hogy valami nagy jót tegyen velünk! Vajon mi lenne akkor, ha önmagunk felé is ugyanilyen áhítattal és nagyratartással viseltetnénk? Természetesen, létrejöhet ez a másik oldalról is – amikor eleve nagyobbnak, okosabbnak tartjuk magunkat a másiknál és így indítjuk a kommunikációt. Ez esetben is figyeljünk magunkra, tartsunk önvizsgálatot és legyünk nyitottak arra, hogy talán a másiknak vannak olyan tapasztalatai, amik miatt azt mondja, amit – lehet, hogy mi még nem találkoztunk ilyenekkel, de ő meg tudja mutatni nekünk.
*
3. A helyesírás – Gondolom, ezt magyarázni sem kell. Egyre több a poszt a közösségi oldalakon, ahol mindezt kifigurázzák. A névelők nem elhagyása, a -ba, -ben toldalékok helyes használata, a ‘muszáj’ szó helyesen írása… rengeteg olyan dolog van, amit sokan eltévesztenek. Mi a baj ezzel? Az, hogy konkrétan az íróról árulkodik és arról, hogy ő maga mennyire intelligens és hiteles! A helyes-írás az igaz-írás. Ha én emberként igaz vagyok és helyesen járom az utat, akkor hiteles vagyok. Ha helyesen írok, akkor szintén HITELES vagyok. Csak kezdjük el megfigyelni: azok, akik helyesen írnak, vagy legalábbis törekszenek rá, olyan képességgel rendelkeznek, amitől tisztán átlátják, hogyan működik valójában a világunk, az életünk. Ezért nyilván, ha én segítőhöz, vagy bárkihez akarok fordulni tanácsért, akkor olyanhoz fordulok, aki nekem minden megnyilvánulásában is hiteles és igényes! Ér helyesírási szótárat és guglit használni is!
*
4. A helyes megfogalmazás – Mindemellett nem csak az indítás fontos, de az is, hogy megfogalmazzam azt, amit mondani akarok. Sajnos több ízben találkozom olyan emberekkel, akiknek a leveleit olvasva csak ülök a gép előtt és találgatom, hogy amit írt, az mit jelent. Ennek oka részben az igénytelen megfogalmazás, másrészt a helytelen központozás. Állandó probléma például, hogy a vesszőket hangsúlyozásra használjuk és oda, ahova szükséges lenne, nem tesszük ki – erre nagyon figyeljünk oda!
*
5. A túlzott nyájasság, színpadiasság – Ezt főként akkor tapasztalom, amikor valakit szembesítettem valamivel, amit az egója nem bír elfogadni még. Ilyenkor hivatalosra, távolságtartóra és színpadiasra veszi a hangnemet, jelezve ezzel, hogy ő mennyire okos, elfogadó és szeretetteljes az irányomba – a szavak között pedig kirí ennek ellenkezője. Az egész közlési mód abszolút visszatetsző. Szerencsére ezt igen ritka esetben tapasztalom már.
*
6. A mobiltelefon telefonálásra használandó – Nem tartozik szorosan ide, de itt említem meg azt is, hogy mennyi technikai és gyakorlati probléma adódik abból, hogy nem gépet, laptopot használunk az internetezéshez, hanem mobiltelefont. A telefon egyszerűen telefonálásra, meg sms-ezésre való maximum. Részemről legalábbis. Ha online beszélgetek, tanfolyamot tartok, online oktatáson veszek részt, vagy online meditáción, akkor minden esetben a laptopot használom!
*
7. A felesleges, túlzott, túltolt energia a kommunikációban – FELKIÁLTÓJELLEL teszem közzé, hogy erre minden egyes embernek feltétlenül oda kellene figyelnie!!! Kiemelten szeretném megemlíteni, hogy az életünket nem számítógépek előtt, nem a virtuális világban kellene, hogy éljük! Emellett, ha valaki megismeri az energetika világát, akkor már pontosan tudja, hogy minden egyes gondolat, amit generálunk, működtetünk magunkban, teremtő energiával bír. Pl. nem mindegy, mire gondolunk étkezés közben, mert azt az energiát visszük be az étellel, itallal együtt. Így nem mindegy az sem, hogy mennyi időt töltünk el virtuális terekben, virtuális kommunikációval! Sajnos, én a részemről kénytelen vagyok többet, mint amennyit szeretnék, mert sok levelet kapok és a munkám jó része ide kötődik. Éppen ezért, már pár éve tudatosan leszűkítettem a netes felületeket, amelyeken át kommunikálok és működöm. Mindezt nem csak saját testi-lelki-szellemi-energetikai egészségem érdekében teszem, de én sem írok feleslegesen éppen azért, hogy ne szögezzem oda a másikat a gép elé. A levélváltásokban a lényegi mondanivalóra törekszem és kiemelten kérem, hogy tegye ezt mindenki, ha nekem ír, de akkor is, ha másnak! Mi szükség van még egy szívecskére, még egy köszönömre, még egy emotikonra? Értékes időt és teremtő energiát vesztünk vele. Értelmetlen. Figyeljünk oda arra, hogy annyit közöljünk, amennyi szükséges és azon túl hagyjuk a másikat is a való életét élni!
*
8. Az elköszönés minősége – Ahogyan a megszólítás, úgy az elköszönés is fontos. Adott helyzettől, a kapcsolat minőségétől teszem függővé, hogy hogyan köszönök el. Általánosságban, leveleknél én évek óta a “Szeretettel” szót használom, nem véletlenül. Ezt a minőséget szeretném adni és táplálni, kivétel nélkül mindenkinek és mindenkiben, az egész világban. Közelebbi kapcsolatoknál és adott helyzetekben áldást kívánok. De ezek csak az én szokásaim.
*
Figyeljünk egymásra, önmagunkra, megynyilvánulásainkra! <3
*
Zentai Anna
Kép: Pinterest