Hol van a boldogság?
Hol van a boldogság?
Körülnézek a világban. Annyi sok élményben keresi és véli megtalálni az ember a boldogságot! De maga sem tudja, mit keres valójában. Valamilyen feloldódás-élményt, kiteljesedés-élményt, nehéz is egy szóban megfogalmazni ezt az állapotot, amit elérni szeretne. Tudja, érzi, hogy VAN ez az állapot.
A legtöbb ember a szerelemben, az igaz társsal való egyesülésben hiszi megtalálni a boldogságot. Biztosak benne, hogy az életük tökéletesen kiteljesedik, ha ez az egyesülés megtörténik. Ám ha meg is történik, s még ha működik is egy igazán boldog kapcsolat, idővel ráébred, hogy valami hiányzik, nem jó, nem elég, mégsem ezt kereste, mégsem ez adja meg az igazi teljességet.
Sokan a hívatásban elért sikereiktől hiszik magukat boldognak, teljesnek. Életük fontos állomásai azok, amikor vállalják küldetésüket, rálépnek saját útjukra, teszik a dolgukat és egyre csak jönnek a sikerek, megjön az anyagi biztonság, akár a jólét, a bőség, vagy az elismerés, a dicsőség. A siker által megrészegülten elkezdik önmagukat az általuk játszott szereppel, a mások által látott sikeres képpel azonosítani – így kerülnek egyre távolabb igazi önvalójuktól. Persze idővel elkezdik érezni, hogy még mindig nem érkeztek meg. Fizikailag talán, lélekben is jól érezhetik magukat, de az igazi lélekszikra nem teljes.
Azt a megérkezés és boldogság állapotot csakis Istenben találhatja meg a lélek.
Nincs semmi más a Földön, ami ugyanazt az élményt tartósan megadja. Csakis a tudat kiterjesztése által elért, isteni gyönyörben élt állapot (a védikus hagyományban ánanda), illetve az újbóli Egyesülés adja meg ezt az élményt. Minden, ami a földi élet reményteli vágyakkal tarkított csillogó hívása – csak tanítás lesz arról, hogy ebben talán rövid ideig igen, ám tartósan nem „boldogulunk”.
Ezerféle vágya van az embernek, ami mind kielégülhet és ki is szokott, egy átlagos élet során. Az igazi vágyaink elérése, az önmegvalósítás a földi élet fontos élménye. De nem a végállomás.
Ha ekkor a lélek nem lép tovább és nem teszi le – akár élete pályájának, boldogságának csúcsán! – azt a tudatot, amivel eddig önmagát azonosította, azt a személyiséget, aminek önmagát hiszi (egó), ha nem törekszik további megismerésre és tanulásra, akkor megreked egy ponton és csak az üresség nő, majd elkezd lefelé csúszni a lejtőn – ami, mintha egy sötét spirál mélyén rejlő fénymagba, azon át az Egybe vinné vissza…
Van egy kedvenc mondásom, már nem tudom, kitől származik, talán Partl Vikitől hallottam először: „Bármi, amihez ragaszkodsz, elpusztít.” Érdemes ízlelgetni. Ragaszkodni márpedig lehet kézzel fogható és megfoghatatlan dolgokhoz, emberekhez, vagyonhoz, érzésekhez, eszmékhez is. Miért pusztít el? Mert különben megrekedünk és nem tanuljuk meg, hogy a valódi lét-gyönyör nem abban az egy adott dologban van, hanem azon túl, sőt, Mindenen túl…. Mert a vágyaink az egó vágyai, amelyet a Mindenségtől elkülönültségben vágyott.
Megvilágosodott pillanatok pedig bármikor érhetik az embert. E rendszer folyamatát átlátni elég a buszon döcögve, a havas tájra merengve, egy elmélyedt pillanatban. Nekem nagy felismeréseket hozott például az az írás, amelyet Lekszikov Attila: A nagy Tarot könyv című, egyébként is figyelemre méltó művében olvastam. A Tarot archetipikus képei, lapjai alapján írja le az emberi lelkek tapasztalási útját, mellyel csodásan rávilágít e folyamatra.
Álljon itt és most, nem ragaszkodva teljesen az eredetihez, és csak annyit kérek, hogy nem átfutva, hanem a gondolatokon elmerengve, a rendszert átlátva olvassuk:
„Kezdetben volt az Egy, az Isten. Ő létrehozta a kétpólusú teremtő energiát. (1. Mágus és 2. Főpapnő). Ezzel a kettős energiával megalkotta az első emberpárt (3. Császárnő és 4. Császár). Adott nekik információt és energiát, illetve szabad választási lehetőséget, hogy pozitívan vagy negatívan éli-e az életét a lélek. A teremtmény szintjén a legmagasabb tudatossági szint a 5. Főpap. Rámutat, hogy akár Isten, ők is rendelkeznek minden tudással. 6. Szeretők – megismerik a félelem nélküli szeretetet, így már sokat tanultak, de többre vágynak. Engednek az egó kísértésének, kiűzetnek az Édenből. Felmerül az uralom, a felelősség és a hatalom kérdése, szellemi lénnyé kell válniuk. A saját útra lépést választják (7. Diadalszekér). Útjuk során tovább keresik az isteninél is nagyobbnak vélt igazságot (8. Igazságosság). Felismerik, hogy magukra maradtak, elkülönültek Istentől és az egységélménytől (9. Remete). El kell fogadniuk, hogy bárhova is mennek, Isten mindig jelen van, a sors vezeti őket útjukon (10. Sorskerék). Az 11. Erő rámutat, hogy bár Istentől kapták teremtőerejüket, az mégsem elég ahhoz, hogy felülírják a sors törvényeit. Ez a felismerés a meghasonlottság, kilátástalanság állapotába taszítja őket – 12. Akasztott. Érzik, hogy ez az út nem vezet el vágyaikhoz, tehát az eddigi gondolkodásmódot el kell engedni, új útra kell lépni – 13. Halál. Felismerik, hogy valójában mindig is a harmóniát, az egyensúlyt keresték, amit csakis az Istennel való egységben tapasztalhatnak meg – 14. Mértékletesség. Az egó másodszor is közbeszól, eluralkodik rajtuk a félelem, hiszen újra el kell veszíteniük az igazodási pontokat, fel kell készülni egy újabb változásra (az egó érzi a vesztét – 15. Ördög). Az eddigi világkép összeomlik, e változástól féltek, ez az egó megsemmisülése (16. Torony). A romok alatt felcsillan a remény szikrája, felismerik, hogy egyetlen lehetőségük, hogy visszataláljanak a boldogsághoz, ha a lelkük vágyait követik, nincs más választásuk (17. Csillag). Képessé válnak arra, hogy meghallhatják lelkük hangját, melyen keresztül Isten szól hozzájuk és vezeti őket (18. Hold). Újra ragyog a fény, felülemelkednek a bizonytalanságon (Hold), útjuk a fényből a sötétségbe, majd újra a fénybe vezet (19. Nap). Megmérettetnek, ez Isten Ítélete, mely során visszafogadja őket, hiszen végighaladtak fejlődésük kijelölt útján és visszataláltak hozzá (20. Ítélet). Visszatérés a teljesség, a hiányérzet nélküliség állapotába, Istennel és az Univerzummal való egység élményének újraélése (21. Világ). Elérték fejlődésük csúcspontját, isten-emberekké váltak, felszabadultak az egó kínzó vágyaitól, az egó megsemmisült. Újra birtokukban van a tudás és minden pillanatban a teljességet élik (22. Bolond).”
Zentai Anna
asztrozófus
www.zentaianna.hu