Erőforrás

ERŐFORRÁS

Vajon miből és hogyan nyerjük az erőnket?
Mit tehetünk azért, hogy több erőnk, energiánk legyen?
Hogyan létezhet, hogy valaki nyolcvanévesen is majd’kicsattan az energiától, míg a másik, harmincas éveiben járó pedig enervált, vagy alig bír erőt venni magán…? Mitől függ az, hogy valaki erős vagy erőtlen?

Múlt vasárnap egy rendkívül különleges és nagy megerősítést hozó állításban vettem részt, ahol fontos szerepet kapott az életerő forrása, maga az életenergia és rá is láthattunk arra, hogy mennyire sokatmondó, sőt, iránymutató az erőnlét aktuális állapota. Már akkor tudtam, hogy írnom kell az erőről és ösztönözni arra, hogyan is engedjünk teret az áramlásának. Az életerő rendkívül fontos, hiszen ez kell az élethez – ha ez van, akkor mindent el tudunk végezni az életünkben, ha ez nincs, akkor semmit. Itt azért pontosítanék, mert alaptétel, hogy erő mindig van, ha nem lenne mindig, akkor a Mars bolygó, az erő princípiuma sem keringene folyton a Nap körül, hanem tenne néha egy kis kitérőt, ha kedve szottyan, egyéb galaxisokba; dehát nem tesz, szóval erő, az kérem van, létezik, állandóan és kiapadhatatlanul. Az erő örök és végtelen forrása eleve bennünk van. De akkor miért nem érezzük mindig?
Van egy kedves ismerősöm, aki hónapokig volt kórházban egyszer és mesélte, hogy olyannyira legyengült, hogy a keze ujjait sem bírta megemelni. Aki megélt már hasonlót, tudja, hogy milyen élmény ez. Egy másik azt mesélte, hogy egy ismerőse családtagját autóbaleset érte, ki is repült a járműből, a kocsi pedig ráesett és az ismerős eszét vesztve odarohant és két kézzel felemelte a kocsit és kihúzta alóla a szerettét. Gondolkodni nem volt ideje, egyetlen pillanatra sem. Csak utólag jött rá, mit is művelt és a mai napig sem érti, hogy ez hogyan volt lehetséges. (Egy kicsi, törékeny nőről volt szó.)
Én is megéltem az erőnlétem elég szélsőséges állapotait és ha ezekre gondolok, akkor egyértelműen elmondhatom: akkor, amikor olyan élethelyzetben éltem, amelyben nem voltam igazán boldog, sőt, másoknak igyekeztem megfelelni és elhittem olyan dolgokat, amelyek ellen a szívem valójában tiltakozott, akkor bizony híján voltam az erőnlétnek. Ezekben a helyzetekben mindig volt egy olyan másik, akit magamnál hatalmasabbnak hittem és nem mertem ellentmondani neki. Amikor pedig felismertem, hogy mit is akar valójában a lelkem és az életem alakítása az én kezemben van, nem a másikéban és ezt követve éltem, akkor egyre erősebb, energikusabb lettem és nem ismertem lehetetlent. Utólag már látom: előbbi állapot addig lehetséges csak, amíg nem a saját szívem hívásának élek, ez pedig különböző öntudatlan megfelelési kényszerek, mélytudati hiedelmek, hitrendszerek illuzórikus tévedése. Főként akkor, ha valaki félelemben és szorongásban él, akkor biztos, hogy rengeteg energia, erő megy el és nem feltöltekezve, hanem lemerülve érezzük magunkat.
Mindezek az állapotok valójában: IRÁNYMUTATÁSOK! Sokszor írtam már arról, hogy a legfontosabb számunkra az önazonosság, ez jelenti az energiáink magas szinten való működtetését is. Aki önazonos és a saját lelke hívását követve él, nem fél, nem enged önmagával méltatlan dolgokat tenni, nem adja meg magát kívülről jövő, elbizonytalanító hatásoknak, tud határokat húzni és ki tud állni az igaz akaratáért, ha szükséges – az bizony őrzi és tartja az erejét és van is neki. Az erőnlét iránymutatás, hiszen a világon minden energia, rezgés és frekvencia! Erő mindig van, de nem mindegy, hogy mibe fektetjük és így milyen frekvencián rezgünk. Az emberben élő, láthatatlanul ott rezgő isteni tudatosság, fényszikra, vagy hétköznapi szavakkal illetve a szívünk, a lelkünk tiszta hívása az, ami eleve mutatja a helyes utat, a helyes irányt (amúgy helytelen sincs, legfeljebb kerülőutat teszünk). Egy belső, szavak nélkül szóló valami ez – egyszerűen ‘tudjuk’, hogy mit akarunk valójában, igazából. Ugyanúgy, ahogyan tudjuk azt, hogy milyen ételt szeretünk igazán, úgy tudunk minden mást is. Mert megvannak azok a dolgok, amelyekre eleve hangolva vagyunk. Amikor pedig a rezgésünk, az energiánk a hozzáhangolttal találkozik, akkor az erők mozgásba lendülnek, a jólesés, a boldogság, az erőnlét, az emelkedettség rezgésén vagyunk! Amikor pedig lehangolódunk, akkor biztos, hogy valami olyannal találkoztunk, ami nem ránk van hangolva. Lehet ettől még jó az valaki másnak, aki másképp rezeg, de nem nekünk.
Az erőnlét tehát attól függ, hogy merünk-e önmagunk lenni! Önazonosan, a saját szívünkre hallgatva, az igazi gondolatainkat, érzéseinket és igényeinket kifejezve élni, megnyilvánulni. Amikor valami lelkesít, akkor a lélek rárezeg arra, amivel már össze van hangolva. Amikor valami leszív – akkor egyszerűen csak nem REND-ELTETÉSszerűen használjuk önmagunkat! (Ha tehát van a világon ‘rendeltetésünk’, akkor ez az! ..és az mutatja meg, hogy erősebbnek, emelkedettnek, vagy enerváltabbnak, lehangoltabbnak érezzük magunkat az adott dologtól!) A választásaink, a döntéseink határozzák meg ezért a jövőnket – ha itt és most választjuk azt, amivel együtt rezgünk, akkor ennek a jövőben is kellemesen megélt következményei, további gyarapodással járó lehetőségei várhatóak és ez nem jövőbelátás, hanem egyszerű működési elv, itt, a jelenben.
Nagyon kell, hogy tudatosítsuk azt, hogy mik azok a dolgok, amelyekből energiát, erőt meríthetünk! A külvilág ezerféle impulzussal próbálja leszedálni az energetikai rendszerünket. Kész gondolatokat, képeket ültetnek belénk, kész véleményeket kapunk – de ezzel csak önmagunktól távolodunk el. Az első lépés, ha rendeződni szeretnénk és visszanyerni erőnlétünket, hogy tudatosan keressük azokat a dolgokat, tevékenységeket, embereket, azt a látványt, azokat az élményeket, amelyek emelnek és erőt adnak!
Rendkívül fontos, hogy néha kimenjünk a természetbe. Hogy lássunk zöldet, fákat, virágokat, színeket. Hogy lássunk vizet, ringató hullámokat. Hogy halljunk madárcsicsergést, falevél zúgást, vízcsobogást. Hogy megérintsük a földet, a leveleket, a vizet, meglöleljük a fákat, befogadjuk lehunyt szemmel a napfényt, érezzük, ahogyan melengeti az arcunkat… Fontos, hogy időnként senki mással ne legyünk, csak saját magunkkal töltsünk egy kis időt, hogy újra meglássuk, megérezzük, meghalljuk, ki is vagyunk valójában! Tisztán, szabadon, önmagunkkal.
Így, ezek által fogjuk tudni megérezni azt is, hogy valójában mit mond a lelkünk, hogy valójában kik vagyunk, mivel vagyunk önazonosak, hol a helyünk, mit is akarunk igazán!

Zentai Anna
Kép: Plitvicei tavak