Asztrológiai előrejelzés 2016. december havára – II. rész A hónap fontosabb eseményei, élményei

Asztrológiai előrejelzés 2016. december havára – II. rész A hónap fontosabb eseményei, élményei

csilll

10-én együttáll a Nap és a Szaturnusz, ahol a Nap képviseli a feltétlenül áradó szeretet alapvetőségét és a Szaturnusz pedig az erre épülő, valóban életképes minőségek megmutatkozását. Mivel a Nap az önirányításunk, a Szaturnusz pedig az érett, felelős magatartásunk megjelenítője, ugyanakkor a fényt, szeretet képviselő dolgoké is és ez az égi helyzet a Kígyótartó Kígyó Farkát markoló keze alatt látható, így jelentős üzenete az ekkori történéseknek az, hogy ne adjuk át másnak az irányítást a sorsunk felett! Itt az ideje felelősséget vállalni és tudatosítani, hogy a saját teremtő erőink (nem pedig mások, kívülről jövő hatások) építik életünket. Kapcsolati szinteken eldől, hol is működik Igaz Szeretet.
12-én mindezt megfűszerezi a Nap Uránusszal való, immár beteljesedő trigonja, vagyis egy felemelkedésre késztető, belsű tűz. A cselekvő én a Nap, a tudattágító, tisztító erő az Uránusz. Ideje van komoly oldásoknak. Ezekben a napokban elengedhetünk és feloldhatunk mindet, ami nem érték, nem biztos, nem stabil, nem igaz. Felelősségteljesebb, érettebb, teremtő erejére tudatosabb emberré válhatunk. A Nap aktivitást jelez – az oldódás nem magától jön, magunknak kell megtennünk azt!
13-ról 14-re forduló éjfélen teljesedik ki a telihold. A Nap a Kígyótartó keze alatt, önnön erőink irányítására világít rá, a Hold pedig a Bika szarva alatt, Nimród feje fölött a belső önlegyőzésről, az önmagunkat felfényesítő belső munkákról szól.
A folyamat következő, igen domináns erőket mozgató fázisa december 25-én, Karácsony napján tetőzik. A Szaturnusz és az Uránusz emelő erőben való kapcsolódása egyik oldalon érett, felelős, megbízható, bölcs oldalunkat szólítja meg, a komfortzónánk határainak tudatosítását – a másik oldalon pedig épp a szabadító, tisztító erőinket, a váratlan és különleges élményeket felvillantó Uránuszt. E két erő kapcsolódása mutathatja a jókor, jó időben történő teherletételt, a megfontolt, de korlátokból kiszabadító döntéseket és élményeket, az állandóság és változás harmonikus összekapcsolását, a bölcs teremtés és a szabaddá tévő feloldódás sorsszerű, karmikus lehetőségét. Gyógyuláshoz kitűnő időszak (hiszen a Szaturnusz a Kígyótartó gyógyító erőteréből sugároz, az Uránusz pedig a visszaúszó hal fonalától, akár rég húzódó, fojtogató kötéseket is elengedhetünk általa). Visszatérő lehetőségeket, eddig ki nem használt képességeink általi megoldásokat is nyújt ez a pár nap. Mindemellett a Vénusz és a Jupiter szintén trigonális kapcsolódása az emberi kapcsolatok és a kellemes, jólétet és bőséget, élvezetet jelentő dolgok előtérbe kerülését is mutatja. Ez megjelenhet a testi élvezetek megélésében, itt viszont arra figyelni kell, hogy mértékletesek legyünk. Vagy megjelenhet párkapcsolatok eredményes fejlődésében is.
26-án a Jupiter eléri azt a pontot, ahol éppen szemben áll az Uránusszal. Így Karácsonyra az igazságérzet, a bölcsesség vagy a hivatalos, törvényes ügyek előtérbe kerülése is várható mindezen folyamatban. Komoly karmikus oldások történnek hát, amikhez hozzájárul a Skorpió ollója alatt járó Hold is és a Szűz csillagkép alatt, éppen szemben álló Jupiter. A Szűz előrelépő lábánál a jövő érdekében történő előrelépésekre ad lehetőséget. Igazságok tisztázására, rég húzódó karmikus kötelékek elengedésére, mégpedig jelentős, nagy dolgok világos kimondása, megbeszélése és radikális átalakulások által. A Jupiter-Uránusz tengely ugyanis éppen a Tejúttal nyit fénykaput, racionalizáló aspektusban van az Istenek Útjával és az onnan épp leérkező Plútó-Merkúr-Nap együttállásra. A Nap és a Merkúr egyesülése 28-án egzakt, itt történhet igazán világos megértés és beszélgetés, de már Karácsony idején ideje van ennek is.
Az év vége, 29-én az új kapuk megnyitásával zárul: az újhold a Nyilas csillagkép íjánál a belső és magasabb világokkal való kapcsolódásra utal, az éppen előre forduló Uránusz pedig felszabadító, feloldó erőket aktivál.
Mindent összevetve tehát, elmondható, hogy itt az ideje visszavonhatatlanul szembenézni önmagunkkal és eddig megoldatlan feladatainkkal, amelyek felvállalása időszerűvé válik. Bármely életkorban is vagyunk, ideje még inkább felnőni és rendezni, tisztázni az eddig húzódó, megoldatlanul lebegő helyzeteket, a feloldódás ereje pedig ezután tovább gyűrűzve nagyon sok életterületünkre, kapcsolatunkra és eredményre kihat – így érdemes most nem kikerülni az adódó helyzeteket.

Zentai Anna