Asztrológia babáknak és újdonsült szülőknek III. rész

Asztrológia babáknak III.

…és újdonsült szülőknek

A 2016-ban született babák küldetései

april-tse

Azok a babák, akik…

… 2016-ban, különösen január 8 és május 8 között születtek, életük során fel kell oldják magukban a bizalmatlanságot és meg kell erősítsék hitüket. Hinni, bízni, megérteni, megbocsátani és elfogadni, másokkal bölcsen együttműködni fontos tanítás a számukra. Felfedezni önnön igazságaikat, túl a kívülről átvett hiedelmeken, igazságos és tiszta utat járni, ez a hívatásuk. Újra és újra visszatérő lehetőségekben kibontakoztathatják hozott tudásukat és magasabb igazságokat ismerhenek meg.

… 2016. január közepe táján születtek, komoly belső erőt és késztetést hoznak az egó bűvköréből való kilépésre, a blokkok és kötések feloldására. Fontos tapasztalás életük során a mértékletesség, a vágyaik megélésében.

… február első felében születtek, az emberi kapcsolatok és párkapcsolat területén minőségi váltást tudnak elhozni. Szenvedélyesek, de megfontoltak is egyben, újító erőkkel rendelkeznek. A korlátlanság, a komfortzóna elhagyása és a szorítások elengedése, a tisztítás, a karmikus terhektől való szabadulás az útjuk. A február második felében született babák sokkal fogékonyabbak az új élményekre, a lányoknak fontos lesz majd az anyai és női minta tisztítása, a vágyak felszabadítása.

… 2016. márciusában, vagy június-júliusban születtek, szenvedélyes hittel, akár küldetéstudattal érkezhetnek, nézeteikben maximalisták lehetnek és gondolkodásukban nagy átalakulásokat élnek majd meg. Mély igazságszeretet, szellemi erő és akarat, sokoldalú érdeklődés jellemezheti őket, sikeresek és ügyesek lehetnek csapatjátékokban, sportban, de meg kell tanulniuk, hogy nem mások, hanem önmaguk felett gyakoroljanak hatalmat. Ezek a lelkek sokat elérhetnek az anyagban, kitartó és precíz munka által. Belső útjuk ugyanakkor nagy átalakulásokon át vezet.

… 2016. március vége és augusztus vége között születnek, visszatérő lehetőségként kapják a hit megerősítésének és a felelősségvállallásnak a lehetőségét. Egyébként is fontos, hogy az ekkortájt született gyermekek személyes tapasztalatokat szerezve megerősödjenek hitükben, az égi gondviselésben, Istenben való bizalmukban.

… áprilisban vagy júliusban születtek, a megtisztulás, a karmaoldás és a tudat tágításának képességét hozták magukkal. A tisztulás és megértés útját járva, igazi felszabadító személyiségek és nagy egyéniségek lehetnek. Az április közepén-végén, illetve július első felében születetteknek ez különösen vonatkozik a nőiség, a vágyak, a párkapcsolat területére.

… április 17 és június 28 között születtek, az öntudatossá és bátorrá válás útját járják. Tanulniuk érdemes, hogy nem a külső erőkifejtés, hanem a szellemi erő és akarat, az önmagukért való kiállás, illetve az önlegyőzés segít előre.

…május elején születtek, kitűnő érzékelő képességekkel és művészi hajlammal, gazdag érzelemvilággal lehetnek megáldva. Akik május közepén születtek, nagyon szenvedélyesek és végletesek lehetnek a kapcsolataikban vagy testiségben, ugyanakkor hívatásuk, hogy magasabb dimenzióba emeljék a párkapcsolati működéseket. Akik május végén születtek, azoknak tudniuk érdemes kiállni önmagukért, kilépni a komfortzónából, alázatosnak lenni a felsőbb akarat és tárdaik iránt.

… 2016. júniusában, vagy augusztus-szeptemerben születnek, igen erős hitet és bizalmat kell kialakítsanak magukban, a későbbi önismereti úton. Érdemes őket spirituális útra segíteni, önértékelésüket és hitüket erősíteni, de főként azt, hogy merjenek szembenézni a félelmeikkel és a konfliktusokkal. Tudatalattijukkal érdemes majd foglalkozni, ezt gyermekként megélhetik alkotó tevékenységben, rajzban, festésben, a képalkotás különböző formáiban.

… július közepén születtek, nagy tisztázásokért és felszabadító megértésekért jöttek, kitűnő szellemi képességgel, esetleg művészi vagy kreatív hajlammal. Kommunikációs készségeik finom és művészi lehet.

… augusztusban születtek, igazi korszakváltó/korszakalkotó gyermekek, akik által minden hamisság leomlik és az igaz szeretet jegyében változnak a dolgok. A hó közepén érkezett babák számára különösen aktuális ez az emberi kapcsolatok és szerelem terén, a hó végi babák pedig olyan mély és erős önismereti utat járhatnak be, amely komoly erőpróbát, de eredményt is jelenthet számukra.

… 2016. szeptemberben születtek, szintén komoly oldó-tisztító erőket hoztak magukkal és mély önismereti utat járhatnak be. Nagy akadályokat tudnak feloldani, szebb jövőt építenek, elképzeléseiket az anyagi-földi világban nagy önfegyelemmel tudják megvalósítani.

Zentai Anna

Kép: pinterest