Advent, szeretetteljesen, méltón és békében

Közeledik a Karácsony, a Fény Születésének és a Szeretetnek Ünnepe. Korunk egyik csapdája az adventi időszakban – sőt, már jóval előbb – megjelenő fények, színes, gazdag kirakatok sokasága, a zsongás, a hangzavar, a kapkodó, feszült hangulat erősítése. Nem kell felvenned mindezt. Nem kell belefolyni ebbe a játszmába.
Készülj fel már jó előre az ünnepekre, ami jelentse azt, hogy a szíved öltözik ünneplőbe! Ha ajándékot vásárolsz, ezt megteheted már akár hónapokkal, hetekkel előre is, nem kell az utolsó pillanatban. Az ünnepi menüt is megtervezheted akár egy hónappal előre. Mindent előkészíthetsz, hogy az utolsó napokban már ne ezzel kelljen foglalkozni.
A Fény Születésének idejéig a legnagyobb a sötétség, a Fény csak a téli napforduló után kezd növekedni. Nyugodtan légy “sötétben” addig, figyelj befelé, ne kergesd a csillogást! Hangolódj, csendesedj el! Hagyj időt a kreatív, alkotó tevékenységekre! Tervezd meg úgy az ünnepeket, hogy ne legyen munkád, már jó előre szabad napok, pihenéssel töltött, békés idők várjanak rád! Ha mégis dolgoznod kell, ez nem baj, de a szívedben legyen béke! 
A legfontosabb, hogy ne akarj tökéletest, ne legyen baj az sem, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnéd. Minden úgy legyen jó, ahogy van.
A Fény Születését fogjuk ünnepelni, ami a bensőnkben felcsillanó, felébredő Fény! A külső zajok elcsitítása a benső hívás meghallásához elengedhetetlen! Készüljünk hát fel ennek tudatában, a szeretetre hangolódva!

Z. A.