A Jupiter és a Mars üzenetei

A Jupiter és a Mars üzenetei – Okos enged…

 Tudom, már többször idéztem ezt. Most ismét nagyon aktuális. Bármivel kapcsolatban érezzük azt, hogy nem tetszik, kellemetlen, rossz érzés, veszteség ér, bármit próbálunk erővel visszatartani és bárhol tapasztaljuk, hogy kapaszkodunk, de hiába – ott érdemes most elengedni. Engedni, megengedni, elfogadni, megbocsátani, szeretettel, bölcsen engedni. Hiába kapaszkodunk a kinőtt ruhába, amit a sors le akar rángatni rólunk, hiába akarnánk erővel visszaráncigálni magunkra – vegyük észre, hogy már rég kinőttünk, már rég készülődik a szép, új viselet, amit csak engednünk kell… Ehhez azonban olykor teljesen le kell meztelenednünk, hogy tiszta lényünkre rátalálva megtudjuk, mi is legyen a következő, új viselet. Az elengedés nem veszteség! Sőt, inkább vezet nyeréshez és emelkedéshez…
A Jupiter a Szeretet Bölcsessége, aki nem kényszeríti rá akaratát egy másik emberre, de még önnön magára sem. Nem erőszakolja ki az életet, nem akar felülemelkedni a másikon. Az elengedést tanítja most és ez a folyamat a jövő héten tetőződik.
A magas szinten működtetett, rezegtetett jupiteri energiák nem akarják kikényszeríteni a maguk igazát, nem akarják lehúzni a saját társaikat. Szeretettel vannak a másik iránt és nincs olyan helyzet, amelyben ez ne lenne így. Minden megnyilvánulása az elfogadás, a megértés, a megbocsátás, mindig tudni, hogy ami van, az nem igazságtalan a számára, hanem éppen hogy egy magasabb igazság szerint, tökéletesen működik.
A Mars is hangsúlyt kap ebben az időszakban, hiszen szombaton éjféltájban a Skorpió jegyéből a Nyilasba lép a Zodiákus körön (csillagképileg a Mérleg végénél jár, de hamarosan a Skorpióba lép, felette pedig ott a Kígyó Fejét tartó Kígyótartó keze – a szellemi erők kézben tartásának üzenete).
Az eddig mélyben rejlő, mélyről ébredő marsikus energiák, erő, akarat, bátorság, belső tűz, törekvés, most felszínre kerülnek. Az utóbbi időkben valamilyen téren megjárhatók voltak a mélységek, főként a lelki-spirituális mélységek, most azonban a mélyen belül megélt élmények tudássá, bölcsességgé válhatnak. Mind a magyarság számára, mind a férfi minőség számára változást hoz ez az időszak. Régi nézetekből és helyzetekből tudunk kitörni, az igazságérzetünk is rendkívül erős akarattal társul most. Óriási erőt fog adni a hit és a dolgaink magasabb szintű átlátása. Mindenkiben felébredhet az igazságharcos – ám nem mindegy, hogy ez a küzdelem mire irányul. Megragadni a hétköznapi szinteknél itt sem célravezető. Bármi történik, abban megkeresni az igazságot, a magasabb rendeltetést – már sokkal inkább az.
Ideje jön annak, hogy nagy erőkkel forduljunk a magasabb világok felé és a tudás felé. Ebben benne lehet az is, hogy új dolgokat és az eddigieknél magasabb szintű információkat tanulunk. Ám a mögöttes mozgató rugója életünknek az lesz, hogy a létezés és az égi működések magasabb bölcsességei felé törekszünk.


Zentai Anna

 2014. szeptember