A kapcsolatok minőségi szintemelkedéséről

A kapcsolatok minőségi szintemelkedéséről

ezkettő

Két fajta ember létezik.
Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől.
A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi.
Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát.
A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.”
Filus Regina Helga

A jelenlegi napokban – hónapokban a régi rendszerek összeomlását és az új, magasabb szintűekbe való áttörés folyamatát éljük. Kiemelten igaz ez a párkapcsolatokra és szerelmekre, nem véletlenül – valójában egyszerűen az ember, az emberi tudatosság emelkedése, szintlépése zajlik, az egó leomlása, az isteni önvalónk felébredése, de ennek legközvetlenebb tükrei a párkapcsolatok.

A fenti idézetet tekintve, láthatjuk ezt azzal a szemmel, hogy saját magunk két különböző aspektusára tekintünk. Az egyik a lélek, másként az önvalónk, valódi önmagunk. A másik az egó, az elme – minden, ami valójában nem vagyunk, csupán egy felvett szerep, amit eljátsszunk és azonosítottuk vele önmagunkat. Mert eddig a világ, a családunk, a szüleink, a társadalom, a külső hatások ezt tukmálták ránk, ezt erőltették, ezt hitették el velünk.

A fent említett első verzió az egó útja, ami itt kitűnően meg lett fogalmazva (hazugsággal épített csillogó élet, hideg ház, ürességtől kongó lelkek) sajnos rengeteg helyen, sok családban, párkapcsolatban jelen van. Ennek oka, hogy olyan téves hitrendszerekben éltünk régen, amelyeket észrevétlenül tettünk magunkévá és ebből építettük fel az életünket, de már érezhetjük, hogy ez így nagyon nem jó! Szerepeket játszunk csak, hamis kapcsolatokban, nemigazi társakkal, elrontott családi életekkel. Kifogásokat keresünk és találunk is, hogy ez miért van jól így – de mélyen belül a lélek pontosan tudja, hogy ez hazugság és valójában nagyon nem jó! Hiába van meg minden a fizikai szinten, a látszatnak hódolva, hiába tudunk eredményeket felmutatni kint – belül a lélek üres, óriási és fájó a hiány a valódi szeretetből, szerelemből, meghittségből, törődésből, együttérzésből! A valóban tápláló szeretet-energia hiányzik, ami valójában éltet és összetart! Olyan ez, mint amikor egy anya megszüli gyermekét és ellátja minden fizikai-anyagi szükségletét, de közben nem öleli, nem simogatja, nem puszilgatja… az a gyerek bizony lelki nyomorék lesz és épp a legfontosabbat: a tápláló életenergiát fogja nélkülözni, ami az élete minden területén való építkezéshez, az egészségéhez, a boldogságához és egyáltalán, a létezéséhez szükséges!

A második verzió a lélek útja. Azok, akik nem vettek fel hamis szerepeket, álarcokat, illetve akik már képesek voltak kilépni a régi, elavult, téves hitrendszerekből és élni a saját maguk életét, a saját szívük-lelkük szerint, most szívmeleg, testet-lelket tápláló környezetben, meghittségben és békében tölthetik napjaikat. Hála érte. Az ilyen élet a leggazdagabb és legtöbbször már együtt jár az anyagi bőséggel is, hiszen megvan az az életerő és minőségi energiaáramlás, ami a teremtéshez szükséges. Az előző verziónál ez nincs meg – amit megkeresünk, elveszítjük, amit felépítünk hamisságokra, az idővel összeomlik és egy negatív spirálban süllyedünk le, egyre mélyebbre – egészen addig, amíg elérkezünk a valódi önMAGunkhoz!

Ez az egész folyamat lényege: megtalálni önmagunkat. Ennek tükröződései a kapcsolataink is, amelyek nem kívülről, hanem saját magunk által formálódnak. Amíg nem vagyok igazi, addig a mellettem lévő sem igazi. Amikor én magam igazivá válok, azt élem, választom, ami a lelkem szerint igaz – akkor az egész külvilágom, a kapcsolatom is eszerint formálódik, alakul és ezt fogja tükrözni.

Nézzük meg még egyszer és olvassuk hát eképp e fenti idézetet, amelyben komoly kód rejlik… én a szívem szerint, köszönöm szépen, a csodákat választom! Gyönyörködöm a csillagokban, lelkemben érzem őket és a szívemet hagyom, hogy vezessen! Nem hajlok meg a lelkemnek ellentmondó véleményeknek és választom azt, ami a szívem szerint való(s) és igaz! Tudom, hogy csak az elmém téveszthet meg, de a lelkem azt mondja: nincs lehetetlen! Gyönyörködöm a télhozó napfényben, a deres avarban, a kályhameleg itthoni békében, a gyertyáim fényében, a lelkem csendjében. Várom a Fényszületést, készülök, szeretek, élvezem, hagyom, engedem… ÉLEK.

<3
Még egy, Reginától, mert mélyen egyetértek vele:
“Lassan az év vége felé közeledve.
Durva energiákkal érkezik az új év.
Felborítva mindent, ami hazugságokon alapszik.
Az bukik meg, akinek már régen meg kellett volna és az veszi át a hatalmat, akit földig aláztak.”
<3
(..és ezt is vehetjük úgy, hogy az bukik meg BENNÜNK, amit önmagunknak is hazudtunk és az emelkedik fel, amit önmagunkban földig aláztunk, mert eddig nem mertük éltetni, pedig valójában ez a szívünk igazsága, igaz vágya és valódi működése…és ennek tükreként a fizikai szinten is lezajlik mindez.)
<3

Zentai Anna

Kép: Pinterest

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. Más felületet nem olvasok, nem használok.