A halálról a lélek dönt

“…És mennyi testvérünk áldozza fel Magát az utánuk jövőkért, értünk…” – írta nekem valaki a napokban.

Valóban, sokan hagyják most el ezt a földi szférát és születnek újra egy másik létsíkon. Áldozat ez, igen, hiszen távozásukkal utat mutatnak – akár a harangszó -, figyelmeztető jelet küldenek azok felé, akik maradnak:

“Látod, milyen könnyen múlik el egy élet? Látod, milyen egyszerű továbblépni? De Te még itt vagy! HÁT AKKOR ÉLJ! Élj itt és most, amíg nem késő! Mert nem mindegy, hogyan döntesz és mit teremtesz – hát csináld jól! Élj úgy, hogy a lelked szeressen élni! Ne várj, ne hátrálj, NE FÉLJ! Szeresd az életet! Neked van még esélyed – hát élj vele!”

A halálról mindig a lélek dönt. Nem az egó. A tudatos én mondhat bármit, hazudhat önmagának, de az élet minden nagy döntését a lélek már eldöntötte és amit a lélek dönt, az van, az lesz. Ha a tudat azt mondja: én még élni szeretnék, jól érzem magam – de a lélek elfáradt és elege van a játszmából, hát kilép. Ha a tudat azt mondja: nem akarok élni, öreg vagyok már ehhez – de a lélek szomjazza az életet és megélne még valamit, hát akkor képes bármilyen helyzetből életre kelni és meggyógyulni.

A gyújtópont tehát a lélek döntése. Ez a pont, a lélek ezen választási állapota pedig ott áll az égbolton, csillagfénnyel rajzolva fölénk, a nagy, nyitott, égi mesekönyvbe. A hal-álról szóló mese a Halak csillagkép. Az út utolsó stációja, ahol a lélek vagy tovább folytatja útját, vagy kiemelkedik a körforgásból és hazatér a Teremtőhöz. Saját döntése szerint.

aHalak

A Halak (Pisces) csillagkép gyújtópontja, legfényesebb csillaga az Al Rischa. Ebből a pontból indul ki és folyik tovább két aranyszál, két aranyfonál. A Nap haladásával ellentétes irányban, azaz visszafelé nyújtózik az első, amelynek végén így az úton visszatekintő halacska rajzolódik ki. Ő a visszaúszó hal, aki a visszatérést, a múlt minőségeinek visszatérését, vagy a még megoldandó, megélendő minőségek visszatérését jelképezi. A másik fonál felfelé halad, a Tejút irányába, ennek végén a felfelé úszó halat látjuk. Felette ragyog Androméda, a magát önként feláldozó mitológiai királylány. A felfelé úszó halhoz tehát az áldozat fogalma kapcsolódik.

A Halak jeleníti meg tehát a lélek számára a döntési pontot és az eszerint választható utakat. Van még bármi, amit szeretnék megélni? Van még valami, amit nem oldottam meg? Van még valami, amit nem adtam át a társaimnak? Ha a lélek úgy érzi, hogy bizony fontos dolgok tartják még ezen a létsíkon, akkor visszatér ezekhez, addig nem lép tovább. Ha pedig úgy dönt, hogy nincs már olyan, ami itt tartaná, vagy megoldott a helyzet – hát kiemelkedik és hazatér. Akár áldozatot hozva, mutatva útonjáró társainak.

Az Uránusz bolygó most a két hal között, a két fonal tölcsérében, egyszerre hozza mindkét oldal üzenetét. Mivel lassú haladású planéta, ezért időben nagyobb hatókörű, illetve élményként is dominanciával bíró megéléseket jelez. Akár villámcsapásszerűen érkező, hirtelen jövő, tudatunkat tágító, régi gyomokat, mintákat kitisztító felismeréseket. A tisztító, felszabadító erőinket jelképezi az Uránusz, melyet működtetve a régi korlátokból való kitágulást, az újra való fogékonyságot, az életünk megújítását, megreformálását vihetjük véghez. A lélek tiszta akarata szerint, szabadon, mások ideáitól függetlenül, örömmel élhetjük az életünket, ha béklyóinkból szabadulva, mindezt kihasználva teret teremtünk az Életnek, az áldásoknak. A kozmikus teremtő erők közül tehát az uránuszi erőnket működtetve választunk most utakat.

Más olvasatban a női teremtés kelyhét láthatjuk kirajzolódni a Halak csillagképben. Az Uránusz így abban a térben jár, ahol a dimenziók közötti átjárás és az anyagba öntés zajlik. Az üzenet ismételten ugyanaz: a tisztítással, a szabadsággal, az új eszmékre való nyitással teremtünk.

Talán sokaknak teszik most fel a kérdést az égiek: hogyan tovább? A válasz leírhatatlanul egyszerű.

Úgy, ahogy akarom. Ahogyan a lelkem akarja.

 

Zentai Anna

asztrozófus