A bak Plútó üzenete

Amikor minden összedől – azaz a bak Plútó üzenete

Az utóbbi hetekben, napokban, egyre több olyan társammal találkozom, akik azt mesélik: most minden összedől az életükben. Két segítséget kaptam ennek megértésében: egyik az asztrológia jelképrendszere, a másik egy kedves látó barátnőm, Peszlen Mária. A különböző információkat kirakós játékként összerakosgatva, még néhány időközben érkezett meglátással gazdagítva, most érzem, hogy összeáll a kép előttem is.
Induljunk ki a Bak jegyében járó Plútótól. Sokfelől hallani, hogy a Bak az anyagot jelképezi, minden anyagi, pénzügyi, kézzel fogható, általunk birtokolt dolgot. Ez az egyik téveszme, amit ideje tisztába tenni.
A Bakot uraló Szaturnuszról most nem írok részletesen, a lényege, hogy ő a Fény Őrzője! A Plútó pedig a radikális, mélyreható átalakulás, a regeneráló erő. A Szaturnusz is jelenleg a Plútó uralma alatt jár, a Skorpió jegyében, ez az ún. uralmi csere az asztrológiában.
Mit üzennek tehát e bolygómesterek? Egyszerű: ami nem Fény, az haljon meg!
Itt az ideje gyökeresen átalakítani életünket annak érdekében, hogy csak az kaphasson helyet benne, ami a Fényt képviseli! Ami érték, ami Szeretet. Annyit szenvedett már a lelkünk… ideje levágni mindazt róla, ami szenvedés, korlátozó, akadályozó. Az egész életünk lényege a Szív működése – akármennyire is koncentrálunk az anyagra.
Maga az anyag is spirituális, hiszen az ölt testet, aminek lelke van. De vajon mi működik, milyen tartalom van ott legbelül? Mennyi Szív van az anyagi teremtményeinkben? Ez mérettetik most meg mindenki életében (Szaturnusz a Mérleg csillagkép alatt).
A Szaturnusz szembesít azokkal a falakkal, amelyeket a szívünk köré építettünk. Sorsszerűen megérkeztek már azok a dolgok, minőségek, amelyek besegítenek a falak szétrobbantásában. Mi meg szép szaturnuszosan húzzuk-halasztjuk, rettegünk a szívünk megnyitásától, kívánjuk a vágyainkat, de támogatjuk még a falakat… Ám nincs mese – ez az erő lépésről lépésre ledönti őket.
Egyet nagyon jegyezzünk meg: kettő, csakis kettő olyan alapanyag van, amelyből bármit is felépíthetünk: a Félelem és a Szeretet!
Vagy Félelemből építünk fel valamit, vagy Szeretetből. Minden eddigi alkotásunk lényegi magjai ezek. És most gondoljuk végig, mit miből építettünk eddig…
Kétféle élménnyel találkozhatunk tehát: ami félelemből van építve, az teljesen összedől – ami szeretetből épült, az regenerálódik, megújul, felemelkedik és fényesen ragyog.
Olyan nincs, hogy valamit félig így, meg félig úgy építgetek.. Nincs olyan, hogy valamibe csak 20%-ban teszem bele magam.. nincs olyan, hogy minimálisan beleadom a lelkem, a többi meg úgyis anyag.
Az égiek most azt mondják: ha valamit teremteni akarsz, azt maximálisan, teljes szívvel-lélekkel kell felépítened! Ha eddig nem így volt, sebaj, veszítsd csak el, rombolódjon le, aztán építs újjá mindent maximálisan, a legerősebb Szeretetből!
Időbe telik, persze, mert még tipeg-topog az ezzel együtt születendő, Új Ember. Nehezen ismeri ki magát a Szív Birodalmában az, aki az anyaghoz szokott. Lassan tűnik el a racionalitás hangsúlya és épül fel egy új világrend, amelyben a Szeretet törvényei működhetnek.

eye