2023. május 08. hétfő – 09. kedd

Nos, a hétvégét is kijegyzeteltem, de a sok fontosabb tennivaló mellett nem volt idő leülni és leírni, szóval így már csak utólag mondhatom el, hogy szombaton a Vénusz elhaladt Nimród válla felett, a Betelgeuse csillagnál, ami az isteni minőség, az igaz szeretet felvállalásának ideje, a termékeny dolgok felvállalásának ideje, vasárnap pedig a Rák zodiákusi jelébe érkezett. Mostantól így már egy érzékenyebb, érzelmekkel átitatottabb időszak indul el. Eddig talán próbáltuk megérteni a kapcsolatokat, azok alakulását, illetve fontos volt a szavakkal történő kommunikáció is, mostantól azonban mindezt nyugodtan dobjuk a sarokba – és egyszerűen csak érezzünk, érzékeljünk! A lélek közvetítette üzenetek, a lélekből szóló vágyak, a lélekben megélt élmények számítanak igazán és ezt most érezhetjük át. Ideje jön annak is, hogy otthonunkat szépítsük és családi kapcsolatainkat harmonizáljuk.

Eközben szépen lassan haladunk május 9 felé, amikor is – kedden este – a Nap és az Uránusz együttállása által a szellem világossága győzedelmeskedik. Mindent megvilágító felismerésekkel, különleges ötletekkel, zseniális meglátásokkal érkezik ez a hét! Ugyanakkor a tetterő felszabadítása, a cselekvő erő szabadon engedése is időszerű! Vizsgáljuk felül, hogy hol van még bennünk esetlegesen feszültség, ami elfojtott, nem szabadon engedett cselekvő energiából, visszafogott vágyakból, önkorlátozásból ered – itt az ideje átírni az eddigi mintázatokat, hiedelmeket és kilépni az ismert keretrendszerből, nyitni a tágabb nézőpontokra és lehetőségekre! A cselekvő felszabadulás erejével most új, termékenyebb, örömtelibb időszakot indíthatunk el!

Hétfőn a Hold a Nyilas jelében jár, a Skorpió és a Kígyótartó csillagképek alatt lép a Tejútra. Lelki-érzelmi beavatásokon át most azt tanuljuk, hogy életünk, sorsunk alakításának felelősei saját magunk vagyunk! Különös figyelemmel, önreflexióval érdemes most az ösztönös reakcióink felé fordulni.

Kedden a Hold már a Bak jelében halad, de még a Kígyó Farka alatt, egyben a Nyilas csillagkép alá érkezik. A szokásosnál is tisztább, nagyobb figyelemmel tudjuk kísérni lelkünk minden apró rezdülését, élményét. Legyünk figyelemmel arra, ami bennünk zajlik! Érdemes kicsit lassítani, lelassulni, koncentráltan végezni napi teendőinket. A Nap és az Uránusz egyesülése este tíz óra tájban tetőzik, szenteljünk figyelmet bevillanó ötleteinkre, meglátásainkra! Érdemes most nyitottnak lenni minden új, más, szokatlan impulzusra és akár másképp is reagálni dolgokra, mint ahogyan szoktunk – meg fogjuk látni, hogy így sokkal zseniálisabb eredmények is születnek, mint valaha!

Zentai Anna