2022. szeptember 19. – 20. – Így indul a hét!

A Nap, a Plútó és a Neptunusz között létrejövő háromszög erősen meghatározza a jelen napokat. A mélyebb rálátást most a régi rendszer leomlását és új, valódi értékeket képviselő rendszer felépülését támogató erők segítik. Érdemes elgondolkodni azon, hogy amit az utóbbi években megtanultunk, most ideje jött átültetni a gyakorlatba és ez szintlépést tud hozni – mindezt most a múltból visszatérő érzelmek, érzések, minőségek is támogatják. Napról napra, folyamatosan dolgozunk az új megalkotásán, a dolgok rendezésén, hogy minden a helyére kerüljön.

Hétfőre virradó álmainkat a Nap-Plútó trigon változásra és felemelkedésre inspiráló ereje fűszerezte, egyben ugyanezen fényszögnek köszönhető most az is, ha a teljes rendszert képesek vagyunk átlátni, amelyben vagyunk – és ezzel együtt már a megoldást is tudhatjuk. A Plútó okán most nem érdekel az arany középút – nincs kifogás, így vagy úgy, de sikerre akarjuk vinni, meg akarjuk változtatni a dolgainkat! Teljes erőbedobással tudunk dolgozni azon, ami számunkra igazán fontos. A keddre virradó álmokat viszont már a Vénusz-Uránusz trigon fogja erőteljesebben meghatározni. Fokozódnak a vágyak, az új dolgokra való nyitottság, a szabadságvágy, a testi-anyagi-földi megélések inspirációi. Művészi munkában a különleges, modernitást képviselő produktumok előnyt élveznek. Párkapcsolati mintákat, női mintákat most lehet érdemben tisztítani, oldani.

A jelenleg aktív Szaturnusz-Uránusz kvadrátot a Vénusztól érkező trigon most erősen oldja, így sorsmunkáink, terheink vitelében jön a segítség (főként női szereplők által). Egyik olvasatban olyan földi örömök, megélések segítenek most könnyebbé varázsolni a napokat, amelyek erőt adnak még a nehéz helyzetekben is. Másik olvasatban a bizalom és biztonság érzete is segít az oldási folyamatokban. A fő folyamat, ami zajlik, hogy megtanuljuk meghúzni a határainkat, határozottabbá válni, vállalva valódi önmagunkat és képviselve is azt a világban, a kapcsolatainkban. Ugyanakkor az anyagi és párkapcsolati megélésekben lazábbnak, nyitottabbnak lenni, elhagyni a függéseket és felszabadulni. Ehhez jön most segítőként a Vénusz – az ősbizalom, a termékenység, a női minőség, a testi örömök, a művészetek princípiuma.

A hét további részében a pénteki nap kiemelt szerepet kap, ekkor történik meg az őszi napéjegyenlőség (03:33-kor), illetve a Nap-Merkúr együttállás (világos kommunikáció, rálátó megértés). Szombaton a Vénusz-Neptunusz szembenállás tetőzik majd, vasárnap pedig újhold lesz. Mindezekről hamarosan külön írás készül majd.

Zentai Anna

Kép: Pinterest