2022. május 02. hétfő – 3. kedd

Az életerő, az új tavasz és vele együtt az új, eddig készülődő minőség már kitörőben van, itt vannak az új kezdetek!Hétfőn a Vénusz a Kos jelébe lép, kedden Jupiter-Plútó szextil. Lássuk!

Hétfőre virradó álmainkon át (főként éjszaka) a lélek üzen, kapcsolódhatunk lelki társakkal, megérezhetjük önnön mélységeinket, valóságunkat, gyógyíthatjuk lelkünket a béke és harmónia, életöröm és bizalom érdekében. A délelőtt az energetizálódás, a lelkesedés és megújulás ideje, segít a lassú, de biztos előrehaladásban a terveink megvalósítását illetően, a délután pedig a lelki beszélgetéseké, érzelmi kommunikációé. Ideje megérteni, hogy mi van a lélekben és hogyan is működik – ideje annak is, hogy hangot adjunk érzelmeinknek.
Késő délután jegyet vált a Vénusz és az intenzív, lendületes, szenvedélyes és bátor Mars uralma alá kerül. Új kezdet ez párkapcsolatokban és emberi kapcsolatainkban, ugyanakkor minden téren, amelyben termékenyebbek szeretnénk lenni… illetve akarunk. Mert a Kos idején nem elég a “szeretném” – mától az “akarom” hetei érkeznek el és ez kifejezetten üdvös, ha szívbéli vágyaink megélésére, valamint örömteli kreativitásra, alkotásra irányul. Hangsúlyt kap az érzékiség és a női minőség ereje – érdemes ezt is elsősorban szellemi önlegyőzésként, tudatosságként, egyenességként működtetni. A kos Vénusz idején gyorsul a kapcsolódások üteme, mi magunk is gyorsabban hozunk döntéseket – ám sietni még mindig nem érdemes, ez nem egyenlő a sietéssel, a tudatossággal annál inkább! Minden, ami most elindul, az a béke, a nyugalom, az egyensúly és harmónia jegyében tud elindulni, legyen ez a cél, érdemes ezért dolgozni! Megvan hozzá a bátorság, az egyenesség, a küzdőerő is. Kapcsolati szinten már látjuk, mi jelenti az isteni minőséget, mi az, ami igazán fontos és ezért tudunk dolgozni, ennek érdekében tudunk – önmagunkkal! – megközdeni.

Kedden a Jupiter és a Plútó bolygók hatodfényszöge hozzásegít a jelenlegi folyamatainkban ahhoz, hogy mélységeiben értsük meg, hogy mi miért és hogyan zajlik, mi a háttere az emberi- és kapcsolati működéseknek. Egyetemes törvényszerűségek, mély igazságok, eddig rejtett dolgok, válaszok tárulhatnak fel és mindez ugyan megszólítja a mélységeinket, felkavarhatja alvilágunkat, de mégis harmóniát, kiegyensúlyozást hoz és támogat a most zajló, nagy ívű változásokban. Gyógyíthatjuk és megújíthatjuk most a hitünk erejét, a bizalmunkat. Gyógyíthatjuk az életkedvünket, az életörömöt, hogy újra érdemes és örömteli legyen élni. Nagyot változhatnak nézeteink, gondolkodásunk is, hiszen mély megértések születhetnek.

Kép: Pinterest