2022. január 28. péntek – 29. szombat – 30. vasárnap

2022. január 28. péntek – 29. szombat – 30. vasárnap

A fellélegzés áldásos ajándékával érkezik el a Nap és az Uránusz fényszöge, amely már napok óta érezhető, jelenlévő felszabadító energia!

Kettejük kapcsolódása most pontosan abba az irányba segít, amelyre valójában mi magunk is vágyunk haladni: egy szabadabb, könnyedebb, tisztább, tehermentesített, más és jobb minőségbe. Azok számára, akik hajlandóak nyitni a változásra, az új ‘ízekre’ (akár szó szerint és képletesen is), akik képesek elhagyni a ragaszkodást, a birtoklást, a kötöttségeket, most megélhetővé válik ez az állapot. Fellélegezhetünk akár idejétmúlt gondolatok és eszmék, vagy érzések fogsága alól is, de mivel a Nap a cselekvőképességünk, tetterőnk képviselője, így nem árt tenni is a szabadságért és cselekedni, elvégezni a szükséges tisztításokat! Aki önismereti úton halad, azok számára kiemelt ideje van az oldásoknak, egyben fogadalmak és kötések feloldásának is. Aki túlzottan az anyag világában jár-kel, azok számára hirtelen, váratlan, meglepő módon kacsinthat be egy-egy impulzus, amely arra késztet, hogy elhagyjuk ragaszkodásainkat és fordítsuk tekintetünket a lélek láthatatlan világára! A biztonságot nem az állandóan változó, múlékony anyagi világban, hanem valami teljesen más, belső erőforrásban, önmagunkban és a szív erejében találjuk meg. Akik már egyensúlyban vannak a belső és külső világot együtt élve, mindkét szinten tapasztalhatják a frissítő, a múlt terheitől végleg felszabadító hullámokat és tetteikkel is segítik ezt a folyamatot.

A Nap a Bak csillagképben járva most a sors iránti alázat fényét ragyogja. Az elfogadás, a nyitottság és a megengedés fontos kulcsszavak e napokhoz. Ha apróságok váltanak ki fontos felismeréseket, vagy válnak hangsúlyossá, akkor ez az alant ragyogó Mikroszkóp csillagkép miatt is van, ő hívja fel (belső) figyelmünket a részletekre, ahol a lényeget találhatjuk meg! Ha apró részletek szólítják meg a lelkünket, arra figyeljünk oda!

A Hold pénteken a Skorpió szívétől indulva, a legmélyebb, mindent átalakító erejű szeretet rezgéseit viszi tovább. A péntek és a szombat lelki-érzelmi beavatásokat hoz, előtérbe kerülhet a család, az otthon, az anyaság, vagy édesanyánk szerepe is, mindezekkel kapcsolatban azonban önmagunkon, saját működésünkön érdemes elgondolkodni. Amit vasárnapig megtanultunk az elmúlt hetekben-napokban, azt e naptól ideje működtetni!

Szombaton hajnalban egzakt a Merkúr-Plútó együttállás, a Bak jegyében, a Nyilas csillagkép Tejútról leérkező részénél. Sokat írtam már a Plútó ide kapcsolódó üzenetéről, itt is megemlítem: mivel csak az a tudás ér valamit (a múltban már megszerzettek közül), amelyet valóban élünk és működtetünk is, most ezt kívánja tőlünk ez a radikális, szenvedélyes, emelő erő. Akkor tudjuk megemelni életünk színvonalát, amikor éljük is azt, amit már tudunk – és éljük a szenvedélyeinket. Az életünk így válik szenvedésből szenvedélyessé! A bak Plútó egyaránt szól a régi rendszerek leváltásáról, lépésről lépésre való, de teljes megújulásról és valódi szenvedélyeink élésének megengedéséről. A Merkúr ide csatlakozva, pár napig olyan szellemi kaput nyit, amely által beleláthatunk a mélyebb összefüggésekbe, a láthatatlan, vagy tudatalatti világába. Megérthetünk fontos dolgokat és ez segít tovább alakítani a fizikai síkot. Habár a plútói végletek, szélsőségek és a mélyről feltörő erő benne rejlik most a kommunikációkban, megnyilvánulásokban, a Szaturnusz uralma azért meggondolttá, visszafogottabbá teszi ezt az erőt. Szellemi vulkánkitörések így is történhetnek, ám mindezek célja az, hogy a régi, valójában nem működő alapok leomoljanak és ami a Fényt képviseli, az kapjon erőre és működjön!

Hétfőn a Jupiter eléri a Vízöntő csillagkép gamma csillagát, a Sadalachbiát, amely a három nagy szerencsecsillag közül a harmadik. Rendkívül tiszta tudás, bölcsesség áramlik most és az igazságok tisztázása bármely értelemben velünk van, már e hétvégén is! A hivatalos ügyekben, a tanulásban és tanításban angyali erők segítenek. Szellemi utunkon most érkezünk el oda, ahonnan a tisztítás ereje elindul, a múlt és a jövő irányába egyaránt. A két világ összekapcsolása, a hit és bizalom erejének betöltése, a felszabadító erők kiárasztása zajlik.

Zentai Anna

Kép: Pinterest