2022. január 26. szerda – 27. csütörtök

2022. január 26. szerda – 27. csütörtök – A hazahívó vágy ereje


Mi az, ami valóban lelkesít?

Hova célozzuk, mibe fektetjük életerőnket? Hova irányítjuk akaratunkat? Mi az, ami valódi célként motivál éppen most?

Mindezek a kérdések és még sok más, az erő, az akarat a motiváció köré szerveződött belső késztetés kap most hangsúlyt, hiszen a Mars bolygó szerdán áll együtt a Nyilas csillagképben a nyílhegy csillagával! Ez a ragyogó fényiránytű pedig egyenesen a Nagy Anyaölbe, galaxisunk szívébe mutat, amely számunkra értelmezhető úgy is, mint az otthon, a fészek, ahonnan jöttünk. A nyílhegy célra tartásának üzenete keveredik most a marsikus erőkkel, amely elsősorban szellemi erő, de a Bak földes jelében akár fizikai erőként is megnyilváníthatjuk. Hétfőn lépett a Mars a Bak jelébe, így most lépésről lépésre nyithatjuk meg erőinket, vágyainkat, fejlődhetünk az egyenesség, bátorság erényeiben, merhetünk leszámolni a vágyaink élésében (ön)gátló (belső)ellenállásokkal.

 Mivel a Mars képviseli a bennünk akaratként, késztetésként jelentkező rezgést, így hívhatjuk őt vágynak is. Határozott erő bennünk, amely pontosan tudja, mit akar, hiszen eleve célja van, adott dologra irányul, most azonban mindez fűszereződik azzal, hogy erősen érezhetjük, mik a valódi céljaink, mi jelenti valójában a megérkezést, a hazatalálást, azt, hogy otthonra találunk valamiben – lehet ez tevékenység, munka, kapcsolódás, vagy olyan élethelyzet, amely vágyott célként nagy erőket, elszántságot tud mozgósítani bennünk.


 A Nap a Bak csillagképben halad, így eddigi ismereteink használata a mindennapokban és sorsmunkáink vállalása, tevése, már nem halogatható, hanem mindennapi dolgunk. Ezzel együtt a Zodiákus körön a Vízöntő jelében jár, így a lélek és a hétköznapok szintjén a tisztító cselekvések ideje zajlik, egyben nyitás az újra, a másra. Most jó az idő arra, hogy újításokat, reformokat vezessünk be életünkben, például olyan életmódra térjünk át, amely egészségesebb, vagy építőbb a számunkra. Bármit is teszünk, a cél a megkönnyebbülés, a felszabadulás legyen! A Hold e két napban a Mérleg csillagkép alatt járva érzékelteti, hogy mi a magas, isteni igazság – ezt a szívünk, a lelkünk pontosan érezni fogja most. Egyszerűen: belül tudjuk.  Szerdán hajnalban a Merkúr is a Bak jelébe lép vissza, így gondolkodásban és kommunikációban most érdemes meggondoltnak, lényegretörőnek lenni. A fókuszáló, koncentrciós készségünk kitűnően működik, ezt is kihasználhatjuk, ahogyan a jelenlét állapotát is, a figyelmet, energiát, amelyet önmagunkra, vagy mások meghallgatására szentelhetünk. Ha van még kommunikációs-, önkifejezéssel, megértéssel, vagy gyermeki énünk élésével kapcsolatos feladatunk, amelyet érdemes elvégezni a rend és öröm érdekében, akkor ezek is újraaktiválódnak most.

Zentai Anna

Kép: Pinterest