2020. november 26. csütörtök – 27. péntek

2020. november 26. csütörtök – 27. péntek

20201123_093340

Csütörtökön a Nap még erősen a Skorpió ollójának csillagai alatt ragyog, így a szívünkben élő fény tudatában és erejével most könnyedén megszabadulhatunk mindattól, ami már nem segíti az utunkat és kiteljesedésünket. A Hold egész nap racionalizáló kapcsolatban áll a hármas stelliummal, amely az önfelvállalást és a jelenleg zajló, nagy átalakulásokat segíti. Karmikus körökből tudunk kilépni, a lélek most ér egy folyamat végére. Ennek az utóbbi körnek az összegzése történik meg

Pénteken hajnalban, az álmaink során. A péntek reggelre virradó éjszakai és különösen a hajnali álmaink üzeneteiben, élményeiben követhető nyomon a lelkünkben való számvetés, az elmúlt sorskör összegzése, illetve az Egység misztikus élményének megélése. Ekkor jár a Hold az Al Rischa csillagnál, a Halak csillagképben – reggel pedig már a Kos csillagzat alatt folytatja útját. A pénteki nap különlegessége, hogy a Hold az Uránusszal kerül együttállásba a Kos csillagkép fejénél, amely a Tejútra, az Istenek Útjára, a Felemelkedés Útjára néz  – és így kerülnek mindketten szembe a Vénusszal, aki jelenleg az Angyali Szűz csillagképben jár. Hármójuk kapcsolódása olyan belső feszültséget mutat, amely egységre törekvésben, a két minőség egymással való kiteljesedésének vágyában nyilvánul meg. Kitűnő az idő arra, hogy női és anyai mintákat oldjunk, vagy akár mindkettőt egyszerre – hogy egységbe hozzuk a nő és anya/feleség mintáit. Az Uránusz, mint tudattágító és tisztító erő, a lelkiség Holdjával egyesülve, a lélek felszabadítását és a szabadon szárnyaló érzéseket üzeni. A Vénusz, mint termékenység, ősbizalom, harmóniateremtés és az emberi kapcsolatok és testi örömök megélésének princípiuma, most a lelki termékenységgel és lelki stabilitással fonódik össze. Így, együtt inspirálnak arra, hogy a távolban érzett, elérni és megélni vágyott céljaink felé bátran induljunk, meneteljünk, letéve minden más terhet, átalakítva önmagunkat, biztossá válva az érzéseinkben, láthatatlan késztetéseinkben, amelyek hamarosan fizikai valósággá válnak! Angyalaink segítik ezt az utat, melyen fontos a tudatosság is: ha önmagunkban visszatartó, gátló erőt, gondolatot, kétséget tapasztalunk, akkor képesek vagyunk uralni ezt a helyzetet és akár tudatosan dönteni egy pozitívabb állapot mellett, a céljaink érdekében.

A Merkúr és a Plútó szextil kapcsolata is egzakt pénteken délelőtt, ez is meghatározza ezt a napot. A mély megértés, a láthatatlan működések felismerése is jelen van. Csütörtökön vonult el a Merkúr a Mérleg csillagkép közepe alatt, amely által a tökéletes egyensúly érezhetővé vált – pénteken már elkezd a jövő igazságainak megmérettetése felé közeledni, ami a hétvége témája lesz, egyben ezzel segíti a jelenleg zajló, nagy változásokat is. Ha eddig halasztottunk fontos beszélgetéseket, közlendőket, akkor itt az ideje megbeszélni ezeket – mindezek az eszmecserék most kellemesen, könnyedén történhetnek.

Zentai Anna

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. Más felületet nem olvasok, nem használok.