2020. november 12. csütörtök

2020. november 12. csütörtök

image

Eljött egy sok hónapja tartó folyamat tetőpontja, egy nagy szellemi megújulás, a Jupiter és a Plútó együttállása! (egzakt idő: 22:09)

A Jupiter a kiterjedés princípiuma, a hit és az igazság, a Plútó pedig a dimenzióváltás, a minőségi szintemelkedés, a sorsfordító erőnk planétája. Kettejük egyesülése a Nyilas csillagkép Tejútról leérkező, erőket kiárasztó részénél, a lélek felszárnyalását jelképező Sas csillagzat alatt történik.

A Plútó jeleníti meg az alvilágot is. Ez általános és hagyományos értelemben a saját belső világunk, minden, ami láthatatlanul létező, a tudatalatti világ. A Plútó aktiválódásai igazából csak láthatóvá teszik ennek működését és a Jupiter által eddig fel is nagyították ezt. Alacsony szinten (önmagunk és mások iránti szeretetlenségben) működtetve megjelenhettek az utóbbi időkben olyan dolgok, amelyeket valóban alviláginak tulajdonítottunk, de ezek nem mindig azok. Gyakran ítélkezünk és ítélünk valamit “alviláginak”, főként önmagunkban, csak azért, mert nem értjük a működését – aztán, amikor megértjük, hogy miért és hogyan is működik, akkor ráeszmélünk, hogy nagyon is létjogos, sőt, pozitív dologról van szó (pl. nagyon sok esetben a kísértések is ide tartoznak, ahogyan a nevükben is benne van…). De ha bármely más szempontból is nézzük a Plútó alacsonyabb megnyilvánulásait, akkor is elmondhatjuk, hogy sajna, eddig tartott ezek növekedése, innentől már nincs hatalma felettünk! (..amúgy sem volt..) Mostantól bizony, minden, a tudatalattinkból felbukkanó félelem és egyéb nyavalya töpörödni kezd és egyre távolodni! Köszönhető ez főként annak, hogy a Jupiter, mint tudás és bölcsesség, a Plútó mélységeket megmutató erejével együtt olyan mély bepillantást ad a legrejtettebb összefüggésekbe, titkokba (amik valójában persze sosem léteztek, mert eddig is ott voltak az orrunk előtt..), felszín mögötti valóságba, hogy teljesen átlátva és megértve-érezve mindent, már tudni fogunk olyan dolgokat is, amiket eddig sohasem! A ‘titkos tudás’, a rejtett igazságok megtalálása, kiderülése bármilyen téren, formában és értelemben, most a legaktuálisabb! Ez pedig minden félelmet és rossz érzést eloszlat, mindenre választ ad, mindent megmagyaráz! A végső igazságok mindig örömmel és jó érzéssel, megnyugvással töltenek el! (..ha nem, akkor még nem azt találtuk meg.)

Mindezt rendkívüli módon felerősíti a Nap helyzete, hiszen most éri el a Mérleg csillagképben a Zuben Hakrabi csillagot, amely konkrétan maga a serpenyő, ahol a múlt igazságai mérettetnek meg! A szív igazsága, a valóság, amely eddig talán takarásban volt, de most napvilágra kerül. Ugyanezt a csillagot régen már a Skorpió ollójaként tartották számon, így lemondható, hogy most vágjuk le magunkról (magunkból, belülről) azokat a minőségeket, eszméket és téves, negatív hitrendszereket, amelyek eddig egy lefelé vivő, negatív spirálban tartottak és ez által válunk késszé azokra, amelyek által felfelé emelkedhetünk hamarosan! A Mérleg és a Skorpió stációi mind a Tejúttal való találkozás, vagyis az Istenek Útjára való lépés előzetes kapui. A Tejút felemelő spirálkarjába érkezni, csak ezen mostani felismeréseink, átalakulásaink által fogunk tudni!

Rendkívüli, radikális ereje van most a hitnek, a bizalomnak, (önmagunkban, jósorsunkban, a magasabbrendűben, a teremtésben egyaránt…), az igazságérzetnek, az imának (amely lehet egy egyszerű beszélgetés is magasabb rezgésszinten létező segítőinkkel, Istennel, Felettes Énünkkel is..). Az igazság és a hit, a tiszta lelki szándék mindent átalakító és meggyógyító ereje most tud igazán érvényesülni! Tartsuk észben, hogy a tudati fókuszt, a figyelmünket magunk koncentráljuk oda, ahova akarjuk, választjuk – most, ha igazán a szívünkből kinyilvánított, beérett tiszta szándékot működtetjük, elég egy határozott döntés és minden eszerint formálódik, hiszen a Plútó a saját teremtéseink feletti hatalom ereje!

Zentai Anna

Kép: Stellarium csillagászati program

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. Más felületet nem olvasok, nem használok.