2020. március 19. csütörtök – 20. péntek

2020. március 19. csütörtök – 20. péntek

20200316_172723

A Hold a Vízöntő jelébe lépett, így lelki szinteken beindult most a tisztulás, a korlátok meghaladásának élményei. Nyitottak vagyunk új élményekre, impulzusokra és nézőpontokra. A Nap a Halak jelében, a Halak csillagzat alatt tölti utolsó óráit – ébredezik a Természet, erősödik a fény, már csak egy napunk van befejezni eddigi sorsmunkáinkat, lezárni folyamatokat, végigvinni teendőket, majd péntektől már új időszámítás kezdődik.

Csütörtökön, főként az esti órákban érezhetjük, hogy valahogyan, mintha minden könnyebben menne most. Még az eddig nehézkesnek tűnő ügyek is zajlanak, megoldódnak. Több teherbírással, szorgalommal, elszántsággal látunk dolgainkhoz. Képesek vagyunk lelassulni, jelen lenni és kitartani.

Pénteken hajnalban (04:49) éri el a Nap a négy nagy világtengely közül a tavasztengelyt, amely az ember alkotta Zodiákus rendszerben a Kos jel nulladok foka. Vagyis ekkor történik meg a tavaszi napéjegyenlőség – a fényes és árnyas órák száma egyenlő. Innen kezdve már fokozatosan a fény növekszik – kívül és bennünk is!

E napon (magyar idő szerint 13:36-kor egzakt) a Mars és a Jupiter bolygók együttállása történik meg, amely már egy ideje érezhető, egyre erőteljesebben működő energia. Az égbolton ez egészen pontosan így néz ki:

image (6)

Amint látható, a két égitest együttállása a Nyilas csillagkép Tejútról leérkező részénél van! Vagyis ezek az energiák segítenek most abban, hogy lehozzuk a földi életünkbe, a hétköznapok világába is a magasabb szintekről az erőt és a tudást.

A Mars eredendően a vegetáció, az ég felé törekvés, a Jupiter pedig a kiterjedés elve. Észrevehetjük ezt a kitörő, szétáradó energiát a természetben és önmagunkban is, összefonódva a tavaszi rügyfakadással és virágzással. Mindez most konkrétan anyagba akar öntődni, finom, lassú léptekkel, meggondolt erővel nyilvánul meg, hiszen a Bak jelébe kerül a Zodiákus körön.

Sok mindenről szólhat ez az időszak. Szólhat a határaink felfedezéséről, korlátozások megéléséről, de teljes lélekjelenléttel. A flow állapotában, a jelenlét állapotában való teljes nyugalomról. Az eddig lekorlátozott, visszafogott életöröm, életkedv, életerő kibontásáról és éléséről. A hit és bizalom erejéről. A tudásért való küzdelemről, a tudás megszerzésébe fektetett erőről. Megjelenhet fizikai erőkifejtésben, testmozgásban, amely örömöt okoz. Megjelenhet az élet olyan örömteli megéléseiben, amelyek abszolút a hétköznapok részei és mint olyanok, egyben szentséget képviselnek, legyen szó akár ruhateregetésről, fűmagszórásról, vagy gyerekkeltanulásról. Érdemes figyelni magunkban azt, hogy az eddigi életünkhöz képest most mennyire van jelen a hit, a jólétben és gondviselésben való bizalom, az önbizalom, a derű, a vidámság, a segítőkészség, a szociális érzékenység, a bölcsesség, a magasabb megértés, a rendező elvek átlátása, az igazság, a becsület, az élet örömeit élvezni tudás! Mindez most sorsfeladat, ahogyan az életerőnk visszaszerzése, vagy megerősítése, áramoltatása is – vajon hol engedtük eddig elfolyni és honnan nyerhetjük most vissza az erőnket?

A már zajló, nagy rendszerváltásban – mert én csak így nevezem, hiszen minden rendszer, kint és bent is, személyes és kollektív is, leváltódik, átalakul most – ezek nagyon fontos napok. Az energiák elsimulása érezhető, ha beleállunk a jelenlétbe és nem csak másokra – de önmagunkra is jelentősebb figyelmet fordítunk. Hiszen, amikor az egyén a helyére kerül – akkor az egész rend-szerben megvalósulhat a Rend és a Harmónia.

Zentai Anna

Kép1: saját

Kép2: Stellarium program