2020. március 15. vasárnap

2020. március 15. vasárnap

20200315_074631

Jelenlét.

Egy állapot, ami mindenre megoldás tud lenni.

A jelenlét állapotában halljuk meg igazán a lelkünk tiszta hangját. A jelenlét állapotában érezhető át a teljesség. A jelenlét állapotában mindenre éberek vagyunk, látjuk és megéljük, ami van. A jelenlét állapotában nem rágódunk a múlton, nem agyalunk a jövőn, elvész a türelem fogalma is, hiszen értelmét veszíti. Egyszerűen csak – JELEN VAGYOK.

Ha egyszerűen csak belehelyezkedek a jelenlét állapotába, akkor minden elsimul és nem lesz több kérdésem. Minden magától megmutatkozik.

Ebben az állapotban érzem igazán azt, hogy VALÓJÁBAN minek van ideje. Túl azon, amit mások kívülről a fejembe akarnak rakni – hogy minek van ideje, hogy mivel érdemes akár gondolatban, érzésben és cselekedetekkel is foglalkoznom, azt ÉN HATÁROZOM MEG. Amit pedig meghatároztam magamnak, amit befogadtam, amit magamban éltetek, rezegtetek, abból teremtődik a világom.

Régóta szó van erről. A Bak jegyében, a Szaturnusz uralma alatt és közreműködésével, a jelenlegi nagy stellium éppen erről üzen most, a mindennapok történései által. (Szaturnusz – jelenlét, tisztánérzékelése annak, aminek ideje van.)

Ha most kicsi ereje is van a forradalom minőségének, akkor ezt a forradalmat most mindannyian önmagunkkal, önmagunkban vívjuk meg. Ez a forradalom most arról szól, hogy rájöjjünk, vagyis a tudatunkat megnyissuk arra, hogy csakis ÉN magam vagyok meghatározója annak, ami a fejemben, a gondolataimban van, ez által teremtő energiaként működik bennem és én ebből teremtek. (Uránusz, mint forradalom és tudattágító erő, a Bika, mint termékenység jegyében, a Kos csillagkép feje, mint tudatosság, gondolatok tudatos irányítása alatt.) A nappalok egyre hosszabbak, a fény már teret tör magának – és amint kint, úgy bent is. A tudatunkban is ez zajlik. A hosszan tartó sötét idők után már meg tudjuk különböztetni azt, hogy mivel teremtünk fényt és mivel fénytelent, már a tudati szintekről indulva is (Kos). Hamarosan pedig érkezik majd a tavaszi napéjegyenlőség, amikor is a fény kerül túlsúlyba.

A Hold ma a Tejútra lép, hangsúlyozva a gyógyító erők áramlását, a tudatalatti működéseink megértését, a tudatos, önálló teremtés csodáját!

Zentai Anna