2020. július 14. kedd – 15. szerda

2020. július 14. kedd – 15. szerda

20200711_133543

E napok időminőségét meghatározza az, hogy a Nap elhalad a halhatatlan, isteni minőséget képviselő Pollux csillagnál és erejével töltekezve kapcsolatba lép a Jupiter-Plútó együttállással.

KEDDEN a Nap és a Jupiter ölelkezése a világosság fényét oltja a magasabb megértésbe és az igazság látásába, a válaszok megtalálásába. Ez a nap annak jegyében tud telni, hogy tisztán lássuk és értsük meg életünk történéseit, miértjeit és lényegi válaszokat találjunk kérdéses helyzetekre. Most tudjuk megerősíteni magunkban a hit és bizalom, az életkedv és életöröm erejét. Ezek a rezgések nagyon fontosak, hiszen mindig abból a lelki- és tudati állapotból teremtődik az életünk, a fizikai valóságunk, amely állapotban vagyunk, rezgünk.  A Nap fényereje által az isteni minőségek, a halhatatlan, örök értékek, érzések mutatkoznak meg e napokban és most mindez szövődik azzal, hogy a láthatatlanból, a magasabb rezgésszintekről lehozzuk a földire, az anyagba azt, ami már készülődik és megvalósítsuk, éljük azt a hétköznapokban is. A délutáni órákban mindez fűszereződik a lélek és az érzelemvilág korlátlan szabadságával, áradásával, lelki tisztulással, akár családi és anyai minták kitisztításával is (Hold-Uránusz együttállás a kezdet jegyében).

SZERDÁN a már zajló folyamatokat a Hold egészíti ki. Míg a keddi napon a Hold a Kos csillagképen vonult át, úgy szerdán a Kos végétől haladva a Bikába lép a Hold, ez az átmenet pedig hangsúlyossá teszi az erők anyagba öntését. A Kos-Bika átmenet szól arról, hogy először energiát adunk valaminek, majd az a dolog megvalósul, anyagba formálódik. Így érdemes e napokban különös figyelmet szentelni minden gondolatunknak, érzésünknek és tettünknek, melyek eredményét szerdától tapasztaljuk is. A Nap szerdán este kapcsolódik a Plútóval, így a helyzetünk, a jelen életünk rendszerének teljes átlátása jön el és cselekvő erőnk a radikális megújulás erejével szövődik össze. Itt az ideje a sorsfordulatoknak, a változtatásnak, az emelkedésnek! A Plútó mindig magasabb dimenziókba, magasabb (rezgés) szintekre való lépésről szól. Ezt pedig most az isteni minőség tisztánlátása által és konkrét tettek által érhetjük el! Ebbe a folyamatba kapcsolódik és segít be a Hold, a lélek és érzések princípiuma, lelki stabilitással, önbizalommal, termékeny, művészi erők mozgatásával. A lélek inspirációit, hívásait adja a fejlődéshez, a megérkezéshez, az otthonra találáshoz.

Röviden és tömören: fény derül a napokban az igazságra!
..és ez a legjobb, ami történhet 🙂 Hiszen ez nem valami más, mint amit tudtunk, hanem éppen és pontosan az, amit eddig is tudtunk, éreztünk, csak valamiért nem akartuk látni. De csakis az visz előre, ha tisztán látunk! Csak az igazság old meg minden helyzetet!
Most érdemes odafigyelni arra, hogy milyen rávilágítás, milyen impulzus érint meg bennünket mélyen, plútói módon legbelül! …mert valójában ezzel kapcsolatosan már eddig is pontosan tudtuk az igazságot. Legfeljebb a kételyeinktől érdemes megszabadulni.

Zentai Anna