2020. január 23. csütörtök

2020. január 23. csütörtök

sky5

Csütörtökre virradó álmaink idején áll együtt a Hold és a Jupiter, vagyis a lélek és az igazság, az érzés és hit egyesült ereje érezhető a Nyilas hazavezető utat mutató csillagai alatt, a Bak küldetéstudattal bíró jelében. A lélekben érzékelt igazságok, ráérzékelések most segítik a gyógyulás és tisztulás folyamatát. A reggeli órákban a Nap-Uránusz kvadrát ébresztő, régi minőségeket lezáró, új utakra indító ereje tetőzik. A Nap a Vízöntő jegyében, az Uránusz a Bika jegyében jár most, így a cselekvő tisztítás a régi, berögzült korlátokból való kitágulással ötvözve, régi beidegződésekből szabadulva most az új, szabad, tiszta létezés megvalósításáról szól. Ideje levetnünk magunkról az eddigi szűk szemüvegeket, kinyitni és megtisztítani szemünket arra, hogy lássunk, tudjunk, értsünk – és kényszerek, terhek és rögzülések nélkül, szabadon folytassuk tovább az utat. Most érdemes minden olyan gondolatra nyitottnak lenni, ami más, mint amit eddig működtettünk. Figyeljünk oda azokra a helyzetekre, amelyek kimozdítanak a megszokott komfortzónából, amelyekben lehetőség adódik a másképp látásra, vágyak felszabadítására, könnyebb létezésre akkor is, ha ez most kihívással, erőkifejtéssel jár! Csillagképileg a Nap a Bak Tejútra néző fejénél jár, így az ő oldaláról a múltba való visszatekintés, az isteni minőséget jelentő dolgok észrevétele, meglátása jelenik meg – ez kapcsolódik az Uránusszal, amely princípium mögött a Cet és Eridanus csillagzatok ragyognak, a Halak és a Kos csillagterek közötti részen – vagyis váltásban, változásban vagyunk, az elmélyülés és befelé irányuló figyelem fontos, az új kezdetet február hozza majd és a tavaszi időszakban törnek majd felszínre mindazok az energiák, amelyek most még a mélyben dolgoznak, érlelődnek.

Egy Vénusz-Jupiter szextil is segíti most a kapcsolati minták tisztulását, társas kapcsolataink alakulását, fejlődését, gyarapodását, szorosabbra fonódását. Kapcsolati tanítások, női minták tisztítása, egyre mélyülő érzelmek, a fizikai létezés örömmel való megélésének engedése most e folyamat hangsúlyos része. A kellemes élményt adó megélések a célirányossággal fonódnak össze. Sorsfeladat most a hit, a bizalom, önbizalom építése, az életkedv megerősítése, a tudás lehívása, kapcsolatainkban pedig a régi szenvedésminták, lehúzó rezgések elhagyása, a lélek mélyebb ösztönzéseinek követése, az egység élményének megélése. 27-én lesz majd egzakt a már közeledő Vénusz-Neptunusz együttállás a Halak jegyében, a Vízöntő csillagkép alatt. Most hallgassunk igazán a lelkünkre, nézzünk szembe a megoldatlan helyzetekkel és álljunk bele bátran azokba a helyzetekbe, amelyekben önazonosan működhetünk! A lélek világában, az érzelmekben a mélyre merülés ideje jön el, amely együtt járhat szerelmi vagy művészi mámorral, együttérzéssel, a képzelet gazdag világának fokozódásával. Mindennek hátterében egy mély tisztulási, felszabadulási folyamat zajlik, amely boldogságot és örömöt kíván hozni. Ám ennek előfeltétele, hogy ne engedjünk olyan illúzióknak, mint a szenvedés, vagy bármilyen rossz érzés – ezeket is ki tudjuk most tisztítani, de ehhez a szembenézés, szembesülés is fontos. Az önmagunkkal való őszinteség, érzéseink tisztázása sok mindenre gyógyír lehet.

Zentai Anna

Kép: Pinterest

Figyelem! A hivatalos Facebook oldal csupán közzétételi oldal, ezen semmilyen kommunikációt nem folytatunk. Minden, az írásokkal kapcsolatban felmerült kérdést, visszajelzést privát úton lehet elküldeni. Cím a Kapcsolat linken.