2019. november 27. szerda

2019. november 27. szerda 

sky5

SZERDÁN a Neptunusz irányt vált – ami már önmagában is épp elég ahhoz, hogy a nap fénypontja legyen, na, de nem akármilyen helyzetben történik ez! A Neptunusz a legmélyebb lelkiség, a mély érzések és érzékfeletti érzékelés princípiuma. Általa élhető meg az egység élménye, az Unio Mystica. Amíg két-ség van bennünk, amíg nem merünk igazán önmagunk lenni, addig elnyomhatjuk ezt az ösztönös, mély, belső súgást és ekkor, belső képeinknek megfelelően a külső fizikai tükör-világban is azzal találkozhatunk, hogy előkerülnek olyan fogalmak, mint ‘illúzió’, ‘csalódás’, ‘szenvedés’, stb. Valójában épp ezek azok a minőségek, amik illúzióként működnek. Ahogyan a mondás tartja: a szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy szükségtelen. És tényleg. Igazán mélyre merülve kiderülhet, hogy csak azért szenvedtünk, mert saját téves hitrendszereink játszottak velünk és éppen az a valóság, amit a lelkünk érez. Valójában nincs, nem létezik csalódás sem. Csak saját vélt elvárásainkból ébredünk fel. Amint beleállunk abba, akik igazán vagyunk, amit igazán érzünk – nem lesz több kétség. Lehet ez is egy döntés. Aztán lehet az is, hogy ma olyan varázslatot, mámort, csodákat és természetfelettinek tűnő (hahaha) dolgokat tapasztalunk, amit eddig sosem. De lehet az is, hogy ihletet kapunk, érzések, eszmélések indulnak el, hogy mélyen együttérzünk valakivel, beleérzünk valamibe, eggyé válunk, felolvadunk. Mostantól mindez a hétköznapi cselekvések színterére tevődik, hiszen a Neptunusz a Napúttal egy irányba kezd haladni,vagyis a cselekvő ember mindennapjainak, normáinak megfelelően működik ez a teremtő erőnk. A legnagyszerűbb azonban az, hogy a Neptunusz nem akárhol fordul meg! Az Eridanus csillagkép, a misztikus folyó, a spirituális camino, a hazavezető, célhoz vezető út végénél, legvégső céljánál, az Achernar csillagnál fordul előre! Hozza ezzel az Achernar fényerejét, a megérkezés, a célhoz érés, a végső hazatérés, felébredés, megvilágosodás erejét!

Zentai Anna

Kép: Pinterest