2017. augusztus 31. csütörtök

2017. augusztus 31. csütörtök

búza pár ashton wren

 Négy égitest is az Oroszlán csillagkép alatt halad, ilyenkor kiemelten hangsúlyos, hogy merjük a saját kezünkbe venni életünk, sorsunk irányítását, helyzetek uralását. Hiszen nem szükséges a körülöttünk lévő körülmények áldozatává, a bennünk csapongó ösztönök játékává válni! Merhetünk nemet mondani (nemesedni), asztalra csapni, véget vetni, lezárni, elkezdeni, bátorodni, cselekedni, teremteni, kiállni magunkért és céljainkért, szabad akaratunkért.
 Az álmaink idején és a reggeli órákban különösen nagy inspirációkat kaphatunk szabadságra, bátor új kezdetre, érzések igazságára.
 A Merkúr ma érinti útján az Oroszlán szívét, a Regulus csillagot. Szellemi, intellektuális és kommunikációs, önkifejező készségünk a feltétlen szeretet fényével telítődik. Visszatérő lehetőségként most használhatjuk ezt szeretetteljes megértésre, melengető beszélgetésekre, a szeretet kifejezésére. Nem feltétlenül szükséges szavakkal, hiszen a kommunikáció nem áll meg a beszéd és írás szintjein. Az, hogy magatartásunkkal, mozdulatainkkal, tetteinkkel, gesztusainkkal, vagy bármi mással is, de valamit közvetítünk társaink felé, mindennapos dolog. Ezekbe az apróbb-nagyobb megnyilvánulásokba is érdemes a szeretetet csempészni, hogy melegséget hozzon a szívekbe és világosságot a tudatba.

Zentai Anna

asztrozófus

Kép: Ashton Wren