2017. augusztus 29. kedd

2017.08.29. kedd

bolyog
Közeledő lépések, fokozódó hangulatok érezhetőek a mai napon (is). A Hold a Skorpió és a Kígyótartó csillagképek alatt a Tejút felé emelkedve ma külön figyelmet kíván a lélekben érezhető, de kevésbé látható minőségeknek, a befelé való figyelemnek, a mély, belső átalakulásnak, az erőink kézben tartásának. Az erőink kézben tartását nem győzöm hangsúlyozni. Millió féle hangulat, érzés, gondolat talál ránk, nap mint nap. Ezek közül igenis ki lehet szűrni, ami kellemetlen, nem kötelező elfogadni azt, ami nem esik jól a lelkünknek, vagy félelmet kelt, esetleg felül lehet írni úgy, hogy tudatosan teszünk valamit azért, hogy jobb kedvünk legyen. Nagyon sok múlik ezen, sokkal több, mint hinnénk! Az egészségünkért is sokat tehetünk ma.
A (látszólag) hátráló Merkúr (mint kommunikáció, önmegnyilvánulás, eszmecsere) csütörtökön fogja elérni újra az Oroszlán szívét és töltekezik fel a Szeretet erejével. A Vénusz pedig (mint termékenység, szépség, harmóniateremtés, emberi kapcsolatok) pénteken ér a Jászolba, a Fény Születésének helyszínére. Így ezek a tetőzések vannak most készülőben. Addig is ránk találhatnak szeretettel való megnyílásról szóló álmok, a cselekvés és ösztönösség összehangolásában való fejlődésről szóló megélések, illetve késő este a lelkünkben mélyre ható erők, amelyek a még kitisztítandó, félelemmel teli minőségeket hozzák felszínre és segítik ugyanakkor az érzelmi megoldásokat, a jövő alakítását, egyben érzékelését is. Este különösen fontos, hogy ne hagyjuk befolyásolni magunkat, hallgassunk a belső hangra! Lássuk meg, hol nem bízunk még eléggé az intuíciónkban és engedjük szabadjára érzéseinket!

Zentai Anna
asztrozófus