2017.06.13. kedd

2017.06.13. kedd

futóló

A vízöntő Hold szabadon szárnyalni hívja ma a lelket, az érzéseinket. Mögötte a Bak csillagkép a belül már megszületett fény őrzését, védelmét, óvását idézi. Ha már tudjuk, értjük, látjuk, ha már megszületett – hát vigyázzunk rá…

A Nap ma éri el az Orion-övet (Mintaka csillag), így gyönyörűséges megélésekkel köszönthet ránk a külső-belső egyensúly és harmónia érzete. Ez a harmónia nyilvánul meg az égi és földi világban, a bolygók rendkívül magas szinten megkomponált mozgásában, a földi történések pontos, időszerű egymásutánjában – a testnek és léleknek egyaránt érdemes megadni, ami táplálja, élteti őt. A Merkúr most ér Nimród íjához – szellemi fegyvert kapunk, mely egyenesen a mély, belső ösztönvilágunk felfedezését, megismerését célozza.

Délután bizalmunkat, biztonságérzetünket erősíthetjük, leszámolhatunk a jövőbeni céloktól visszatartó belső erőkkel, nagy lendületet vehetünk valódi úticélok felé. A Merkúr és a Jupiter felemelő kapcsolódásának köszönhetően ma arra kapunk inspirációt, hogy meg legyen értve, ki legyen mondva, ki legyen nyilvánítva az igazság. Nagy előrelépésekhez, mély belső felfedezésekhez emelnek közelebb égi segítőink.