2016. február 02.

Február 02. kedd – A mai napon különösen fontos, hogy odafigyeljünk, milyen gondolatokat teremtünk és saját uralmunk, irányításunk alatt tartsuk teremtő erőinket. Amiről képet alkotunk, arra „képesek vagyunk”. Ennek jegyében érdemes élni az erőinkkel és bármi mozgatja meg mély, belső energiáinkat, érdemes azokat vágyaink megteremtésére irányítani.
A múlt minőségei köszönhetnek vissza mostanában, de mindez azért történik, hogy fejlődésünket szolgálja. Sokat meríthetünk, okulhatunk a múltból, illetve le is tehetjük a múlt terheit. A szabadság íze már itt van velünk. A múlt terheinek letételeihez tartozik az is, amikor a régóta halogatott, vagy rég húzódó ügyeinknek, munkáinknak, feladatainknak eleget tudunk tenni és a befejezettség állapota szabaddá tesz.
Említésre méltó, hogy a Nap a következő rövid időszakban fogja bejárni az égboltnak azon területét, amely által a legtöbb felfrissítő, új energiát kapjuk az év során! Szerdától szerdáig a Delfin csillagkép alatt vándorol, ez az érzelmi újjászületés és frissülés ideje, jövő hétfőtől szintén egy hétig pedig a Kiscsikó alatt, ez már a szellemi újjászületés és töltődés ideje lesz. Most támogatott minden új kezdet, felszabadító élmény és különösen az, hogy visszataláljunk saját gyermeki mivoltunhoz, a bennünk élő Belső Gyermekhez! Ideje van a Belső Gyermek meditációknak és szertartásoknak. Lelkünk ártatlan, tiszta, mindenre nyitott gyermeki oldalának kibontakoztatásához kapunk két hangsúlyos hetet.

ZenTaiAnna

Kép: imgfave.com