2016. május 14.-15.

yoganacho_tumblr_pcom_1463139710

Május 14. szombat – 15. vasárnap – Szombat reggel a Hold éppen a Regulus csillag alatt halad el (Cor Leonis/az Oroszlán szíve), így a hétvége a feltétlen szeretet áradásával indul! Most kiderülhet, mennyire tudunk szeretettel fordulni egymás felé, benn van-e szavainkban, minden közlésünkben a szeretet? A szeretet működtetése, az elvárások elengedése nagyon sok helyzetre gyógyírt, megoldást jelent most. A Hold ezt követően még egész hétvégén az Oroszlán csillagkép alatt jár, így a szeretettel való táplálás, az ösztöneink uralása van előtérben. Zodiákus szerint a szűz Hold pedig a női-anyai minták rendezését, illetve a rendrakás, a takarítás idejét mutatja, bármely értelemben.
Fő világítónk, a Nap, már szombaton kilép a Kos csillagképből, mögötte most a Bika csillagzat ragyog. Termékeny, alkotó időket élünk, most van lehetőség a jövő magjait elvetni cselekvéseink által, hogy azok a biztonság és bizalom virágait hozzák majd el.
A Merkúr és a Vénusz együttállása, illetve a Plútóval alkotott emelő ereje még napokig érződik. Ha úgy érezzük, tenni szeretnénk valamit a vágyainkért, akkor itt az ideje áldozatot hozni, önként és dalolva, egyértelmű elhatározással. A Mars mindeközben lassan eléri a Skorpió ollóját, így felkészülhetünk az újabb egó-áldozatra is, életünk magasabb szintre emelkedésének érdekében.
Vasárnap délelőtt a Hold-Jupiter együttállás idején kitárulhat a szívünk, az adásvágy, a segítés, az érzések áradata tölthet el. Déltájban már önmagunk meghaladása időszerű, délután és este pedig ösztönző késztetéseket, impulzív élményeket kaphatunk.
ZenTaiAnna
Kép: yoganacho.tumblr.com