2015. október 06.

Október 06. kedd – Mától egyre inkább a jövő építésén munkálkodhatunk, vonatkozik ez egyaránt a belső és külső munkákra. A Hold 10:30-tól az Oroszlán jegyébe lép, az érzelgős-nosztalgikus hangulatot így az önérzetes, nagylelkű, optimista, kreatív oldalunk váltja fel. Lelkünk most érzékeli igazán, mennyire jó megélni az élet örömeit, élvezeteit, a napos oldalt. Ugyanakkor azt is, hogy milyen fontos a saját érzéseinket követni, nem adni át másnak az irányítást az életünk felett.
Az égbolton a Hold a Rák csillagkép első két ága alatt vonul. A megnyíló, befogadó szeretetet, majd az esti órákban már a szeretettel való táplálás élményeit élhetjük meg.
A Hold, a Merkúr és a Szaturnusz háromszöge az inspiráció és megértés energiáival kapcsolódik össze. A múlt minőségeinek elhagyását illetően ez a fényszög a megértésben és a tettek megsegítésében támogat. A Szaturnusz oldaláról a hitünk megerősítése, az alacsonyabb rezgésszintű dolgok elhagyása, a Hold oldaláról pedig a lelki megnyílás és rálátás, a lelkünk uralása van jelen. A Merkúrnál pedig visszatérő lehetőségek, helyzetek által, a megértés és a múlton való továbblépés, a kellemes, de lényegre koncentráló beszélgetések és üzenet-áramlások jelennek meg.
Délután egzakt, de több napon át érezhetjük a Nap és a Plútó teremtő erejét is, amely által most önerőből és teljességgel átalakíthatunk valamit, sorsunk jobbá fordítása érdekében. Érdemes figyelni, hogy a délután folyamán mi az, amit teljesen átlátunk, mi az, ami egészében világosodik meg bennünk, és ekkor van ideje, hogy minden nehézség ellenére is, kezünkbe vegyük a hatalmat sorsunk irányítása felett. A szenvedélyes és szélsőséges tettek sem állnak most távol tőlünk, a lényeg, hogy életünk egy újabb dimenzióba érkezzen.
Szerdára virradó álmaink során, hajnali 5 óra tájban lesz egzakt a Mars és a Neptunusz bolygók szembenállása. Így ez a fényszög az álmaink üzenetében erőteljes szerepet játszik majd. Hatóköre viszont több nap, így ezt már jócskán érzékeljük. Egyik oldalon a férfi minőség, a zárt rendszerből való feltörés, a fény felé emelő erő van jelen – másikon pedig a lélek, az érzések és érzékelés legmélye, az egység élményének megélése. Mindkettő jelentkezhet inspirációként, egymást ösztönző erőként. A Mars az Oroszlán csillagkép és a Szextáns alatt, az égi útmutatás szerint való küzdelemre, emelkedésre, bátorságra, akaraterőre hívja fel a figyelmet, de benne van jelen a szexualitás is. A férfi minőségen keresztül érzékelhető most a végtelenség, és ő hordozza most a varázseszközt, mellyel alakítani, gyógyítani tudunk. A másik oldalon a Neptunusz a Vízöntő csillagai alatt, a mélységes lelki-tudati tisztulásokat, a jövő érdekében az elvárások és függések feladásán át a bizalom kiépítését üzeni. Más szinten, megjelenhet az egyik oldalon a „rendet akarok” inspirációja, a munkába fektetett erő, másikon pedig a kegyelem és feloldódás.

Zentai Anna