2015. január 14.

Január 14. szerda – Az égiek most kedvező idejét mutatják annak, hogy az eddig megélt, megtapasztalt élmények alapján felülírjuk az általánosságban elfogadott nézeteket. Összeállhat a kép párkapcsolati, érzelmi működésekről. A sors iránti alázat mindig azt jelenti, hogy nem tiltakozunk kézzel-lábbal az ellen, amit egyértelműen adni akar a sors, még akkor sem, ha ez ellenkezik eddigi elképzeléseinkkel.
A mai nap, különösen a délelőtti-déli órák, alkalmasak meditációra, jövőbeni célok, tervek elképzelésére, megálmodására. Ideje foglalkozni az érzésekkel, érzelmekkel. Ha valami tűzbe hozza, megérinti lelkünket, ideje megkeresni annak eredőjét és a múltban megélt élményt feloldani, a jövő érdekében.
A Hold ma a Skorpió vizes jegyében és a Szűz Angyali részén jár. Ideje aktívan foglalkozni angyalainkkal, égi-szellemi segítőinkkel. Kérni, kívánni, kérdezni bátran és nyugodtan lehet, hiszen ők csak erre várnak, ezért léteznek. Napközbeni teendőink során fontossá válik, hogy figyelmezzünk a kézzel fogható dolgok múlandóságára és a lélek örökösségére, a belső biztonságérzetünket őrizzük, erősítsük. Ha bármi elbizonytalanít, egyszerűen mondjunk igent a lélek hívó szavára és legyünk biztosak abban, amit érzünk, tudunk, akarunk. Minél stabilabb a hitünk, annál inkább tükrözi azt a külvilág is.
Csütörtökön lesz egzakt, de már érzékelhető egy fejlesztő hatású fényszög, amely most alaposan próbára teszi a lelkünket. Érdemes most figyelni arra, mi érint igazán mélyen, mi kelt indulatot vagy feszültséget bennünk, mert a múlt eltemetett árnyai rejlenek mögötte és a jelenben ideje van begyógyítani ezeket. Önmagunkban, nagyon mélyre temetett, sokáig lezárt élmények, működések válnak észrevehetővé, amelyeknek sokkal inkább van múltja, mint jövője. A jövő érdekében történő, nagyon mélyre ható tisztázások próbálnak kisegíteni, gyakran fájdalmasan is, az egó bűvköréből. Egy könnyebb, tisztább, szabadabb állapotba kerülhetünk, ha merünk ezekkel szembenézni és tisztítani, tisztázni önmagunkkal, levágni az egót építő minőségeket, kitörni régi magatartásformákból, melyek valójában a félelemben gyökereznek. Egy új kezdet közeleg, de ehhez a régi lezárása a kulcs.


Zentai Anna