2015. augusztus 03.

Augusztus 03. hétfő – Megkezdődött az elengedés újabb fázisa. A Nap a Rák csillagkép harmadik ágához ért, így az elengedő szeretet idejébe érkeztünk magunk is. Bármit, bármilyen formában ideje elengedni, elbocsátani, a maga útjára engedni, megengedni és leválasztani. Mélyen lent a Hydra lehajló feje a sors iránti alázat üzenetét hozza. Ebben a főhajtásban benne érződik az égiek akaratában való, teljes bizalom.

A Hold által álmaink még a jövőről üzennek. Napközben a Hold már a Halalk csillagképben jár, a visszaúszó hal által a múlt meg nem valósult vágyait, ki nem élt tehetségeit, képességeit, le nem rendezett viszonyait és munkáit hívja vissza.

Déltájban egzakt a Jupiter és a Szaturnusz bolygók teremtő aspektusa. A két bölcsességbolygó most együttes erővel adja a megvalósítás és a fejlődés lehetőségét. Egyik oldalon az igazság, a hit és a bizalom, a másikon a meghaladandó hiedelmek és félelmek, a céltudatosság és értékesség áll. Itt az idő, hogy merjük jobb helyzetben elképzelni, megbecsülni, értékelni önmagunkat. A Jupiter az Oroszlán csillagképben, annak szívéhez közelítve, megidézi az ősi tudást, az ősi bölcsességeket és a sugárzó szeretetet. Tanulhatunk a múltból, főleg, ha merünk szembenézni önmagunkkal és eddigi magatartásunkkal. A szeretet fényében minden világossá válik és átminősül – akár olyan kapcsolatok is, amelyek számunkra a legnehezebb megéléseket jelentették. A másik oldalon a Szaturnusz a Mérleg csillagképben, az eljövendő időt, a jövőnket illető, nagy igazságokat, a jövő szempontjából helyes dolgokat érzékelteti. A lelki stabilitásunk megléte itt fontos, bármely helyzetben is.

A Szaturnusz képviseli azt az erőt, amely áldást ad a már megteremtett dolgok közül az igazán életképesekre, melyeknek sorsunk további fejezetében is létjogosultsága van. (Sok esetben, nem kell más ezekhez a hiten és önértékelésen túl.) Az Oroszlán szívét körülölelő Vénusz-Jupiter együttálláshoz kapcsolódva, a feltétlen szeretetet tudjuk most anyagba ültetni általa!

 

A napokban zajló kihívások igazán megmutathatják, mely kapcsolatunk, mely elgondolásunk életképes és még inkább megerősödhet bennünk a szeretet feltétlensége.

 

 Zentai Anna