2015. április 20.-21.

Április 20. hétfő – 21. kedd 


HÉTFŐN a Nap a Bika jegyébe lép a Zodiákus körön, az égbolton ugyanekkor a Kos csillagkép alá ér. A cselekvéseink lényegi háttere most, hogy magasabb, fénnyel telibb útra léphetünk, meghozva a kellő áldozatot – lelki szinten pedig az anyagi-testi megélések, az anyagi gyarapodás és biztonság, jólét igénye, megteremtésének lehetősége van jelen. A Bika idején fontos az anyagi-fizikai síkon zajló működések és élmények megélése, a vágyak megélése, hiszen csak ezt követően szabadulhat ki a szellemi tartalom. Amíg ki nem élt vágyaink, érzéseink az anyaghoz kötnek, addig a szellem sem szárnyal igazán. Ideje tehát megélni az élet örömeit, ugyanakkor termékeny cselekvések időszaka is jön, koncentráljuk ezt tudatosan arra a területre, ahova szeretnénk! Művészi-kreatív területen is ideje van, hogy konkrét, kézzel fogható alkotások szülessenek, szép és harmonikus kivitelezésben. Pénzügyek terén még erősebb stabilitásra törekedhetünk – sokat jelent a gyarapodás érdekében, ha egyrészt azt csináljuk, amit szeretünk, amiben igazán termékenyek vagyunk, másrészt felismerjük, hogy mivel állunk ellen a jólétnek, mivel tartjuk távol az anyagi gyarapodást – ezen belső ösztönöket is feláldozhatjuk ebben az időszakban.
A Vénusz együttáll az Aldebaran csillaggal, a Bika szemével, amely a Tejútra néz – most érezhetjük, különösen érzékek, vágyak, érzelmek, női minőségek vonalán, hogy mik azok a dolgok, amelyek által a lelkünk hazatér, hogyan érdemes működnünk, hogy egy igazán méltó életet éljünk. A nap folyamán, különösen estefelé, az igazmondás kiemelt idejét éljük.Tessék odafigyelni arra, hogy nem mindig az az igazi barát, vagy társ, aki teszi nekünk a szépet – hanem az, aki igazat mond. Akkor is, ha kellemetlen. Emellett ideje megérteni, miért is fontos, hogy időnként elengedjünk, áldozatot hozzunk.
KEDDEN jóval sűrűbb megéléseket mutatnak az égi jelenségek. A megértés, az őszinteség, az engedés ma is terítéken van. Emberileg a fejlődést épp azok a dolgok hozzák el, amelyek nem túl könnyűek a számunkra és amit szeretnénk, de félünk meglépni. Legyen szó akár az érzelmek, érzések kifejezéséről, vagy arról a döntésről, hogy teremtett gondolatainkkal nem lehúzzuk, hanem felemeljük magunkat! Ez a nap, különösen késő este, kitűnő ideje annak, hogy egyik állapotból a másikba fordulva, panaszkodásból örömöt, hálát, szeretetet csináljunk. 
Ideje van továbbra is annak, hogy felismerjük, mivel gátoljuk le saját vágyaink beteljesedését és meghaladjuk ezeket a berögződéseket. Alapvetően nagy energiák mozognak, inspirációt, késztetést kapunk a testi-anyagi síkon való teremtésre és megélésre, akár teljes átalakulásra. Aki azt érzi, hogy különösen nagy indulatokon csücsül, vagy elérkezett a tűréshatárig, annak épp ezek megfelelő működtetése, levezetése a feladat. Új célok, tervek most nagy elszántságot, törekvést, célratörést kapnak. Az akaratunkról, illetve az akarásról való lemondás most jelentősen előre vivő minőség. Bármilyen helyzetben is vagyunk, ami heves, nagy érzéseket, indulatokat produkál bennünk – abban az akarás feláldozása, az egyenesség, az önlegyőzés, a magasabb tanítások elfogadása, az alázat segít. Minél inkább vállaljuk önmagunkat, annál jobb lehetőségek érkeznek. Szenvedélyességünk, igaz lelkesedésünk most átsegít a határokon.


Zentai Anna