2014. szeptember 15.

Szeptember 15. hétfő

 A Nap a Szűz csillagképbe lépett, így minden értelemben eljött a rend, a munka és az aratás ideje. Vonatkozik ez külső és belső világunkra, önmagunkon való dolgozásra, eddigi teremtéseink learatására egyaránt. A Hold az Ikrek levegős jegyében a lélek, az érzések szintjén a polaritásokkal való találkozást mutatja, ugyanakkor a mozgalmasság, jövés-menés, beszélgetések, könnyedség és közlékenység idejét is. A mai napon a Tejútra emelkedik a Hold, nyílnak a kapuk, az érzékszervek, fokozódik az intuíció, aktívabbak lesznek álmaink.
Vasárnap estéről hétfőre fordulva – ez is megmutatkozhat álmainkban – a Bika szeménél elhaladó Hold az előrelátás idejét biztosítja. Most megláthatjuk az istenihez méltóbb, magasabb szinteket, érzékelhetjük azt, hogyan is működhet még jobban az életünk, a kapcsolataink.
A mai nap a felismeréseké, a sugallatoké. Tartsuk szem előtt, hogy felismerni a céljainkat, kiteljesedésünket akadályozó tényezőket, önmagában nem elég – oda kell tenni a változtatás, vagy cselekvés tényezőjét is. Ha rádöbbentünk egy bennünk jelen lévő, nagyszerű képességre, azt bátran lehet működtetni – ha pedig rájövünk arra, mivel tartunk távol pozitív dolgokat az életünkből, akkor máris tudunk változni, változtatni. Senki más nem teszi meg helyettünk ezeket, a megoldás soha nem kívül van.
Ez a nap az elengedést támogatja, illetve ez által való könnyebbé, szabadabbá válást, előrelépéseket is. Egyszerre és harmóniában jelenhet meg a „mit tartok meg és mit engedek el” kérdése. Az esti órákra érdemes időzíteni a lelkizős, érzelgős, intim beszélgetéseket, a jövő kérdéseinek megvitatását, illetve az eddig problémás családi viszonyok megbeszélését.
Azoknak, akiknek környezetében mélyről feltörő vizek jelennek meg, érdemes figyelmet szentelni azon gondolataikra és érzéseikre, amelyek most a lélek és tudat mélyebb szintjeiről, eddig elnyomott állapotból törnek fel. Érzelmek áradása és tisztulása zajlik és ha láthatóvá válik az, ami eddig a mélységekben zajlott, már egyben gyógyíthatóvá, rendezhetővé, javíthatóvá is válik. Azok az érzések, amelyek a leginkább fájdalmasak, vagy kellemetlenek számunkra, külön figyelmet igényelnek – ne fojtsuk el, ne temessük el még mélyebbre őket, gyógyulni vágynak!


Zentai Anna
Kép: Whale Communicators