2014. október 21. – 22.

Október 21. kedd – 22. szerda

 A most zajló események egyik fő motívuma és megoldója a szellemi tágulás, vagyis az eddigi gondolkodásunk határainak jelentős kitágítása. Önmagunk elé sem érdemes korlátokat tenni. Feszültség csak addig lehet, amíg valamit nem értünk, valamihez ragaszkodunk, nem engedünk, vagy elfeledkezünk saját teremtő erőnkről és arról, hogy az egész egy játék. Ha úgy tetszik, akár újrakezdhetünk mindent, építkezhetünk teljesen más irányba is, mint terveztük.
A sors most bebizonyítja, hogy lehet másképpen is, mint azt eddig hittük, gondoltuk, tanultuk, elképzeltük és működtettük. Ha nyitottak vagyunk rá és kellően bolondok, akkor könnyebben vesszük a lépéseket – bolondság és boldogság között pedig, mint tudjuk, nem sok különbség van.
Ha úgy érezzük, elegünk van, vagy mindennek vége, vagy bárhogyan is nehéz a helyzet – üljünk le egy percre és hunyjuk le a szemünket. Aztán képzeljük el, hogy mi lenne, ha azt csinálhatnánk, amit akarunk? ………
…aztán nyissuk ki és jöjjünk rá: azt csinálhatjuk. Épp ez az egész nagy móka lényege.
A Hold kedden a Szűzből a Mérlegbe lép, ekkor még a múlt lerendezése, a továbblépés van érvényben, szerdán aztán már előre tekinthetünk. Szerdán a Mérleg levegős jegyében jár, estére egyesülve a Merkúrral. Érzelmek, érzések, lelki információk áramlásának van ideje, most érdemes beszélgetni a jövőbeni elképzelésekről. Döntést hozni inkább a következő nap alkalmas. Az ehhez szükséges felismerések az álmok idején is megjöhetnek.


Zentai Anna

Kép: BeautySpot