2014. november 19.

November 19. szerda

 A Nap a Mérleg jövőt mérő serpenyője felett, a Hold a Szűz jövőbe érkező részénél halad, így ma a jövő kérdései és válaszai kerülnek előtérbe. A reggeli órákban érdemes egy kiadós tornával, mozgással kezdeni a napot (nem csak ma, de ma kifejezetten érdemes), higgadtan kezelni bármilyen felmerülő helyzetet, legyőzni önmagunkat és hálát adni az erőért, melyet saját épülésünkre fordíthatunk. Továbbra is érvényes, hogy ha döntéshelyzet van, akkor nem az ésszel hozott döntés, hanem a tiszta megvilágosodás által látjuk meg a helyes utat. No és az is, hogy saját magunk, saját működésünk ismerete vezet előre, így ha azon kapjuk magunkat, hogy megint valaki máson gondolkodunk, akkor ismerjük fel, hogy nem ettől fogjuk jobban érezni magunkat. Ha nekünk nehéz, a másiknak meg látszólag könnyű, akkor örüljünk, hiszen édes fény-testvérünk és ha ő a helyén van, nekünk is nagyobb az esélyünk a helyünkön lenni.
A délután már a megbocsátás, az elfogadás, a rálátás és lelki egyensúly üzeneteit mutatja. Az igazságunkhoz való ragaszkodás helyett a bölcs belátás és szeretet az oldó erő.
Érzelmi szinteken beindult már egy igen mélyre ható tisztító folyamat, amely a legmélyebbre temetett élményeket, sérüléseket, félelmeket is fel segíti hozni, hogy azok mágikus égi csillagsugár alatt gyógyulhassanak. Engedjük, áramoltassuk, tisztítsuk őket! Ideje elengedni sérelmeinket, abbahagyni a panaszkodást, nem tenni függővé bármitől is a boldogságot, szabadulni a lélekmélyi illúzióktól és fájdalmaktól, átlépni az egységbe! (Mindez 20-án kora délután tetőződik)


Zentai Anna