2014. március 14.

Március 14. péntek – A mai nap hatalmas erővel inspiráló, felemelő élményeket hozhat. A tiszta és feltétlen szeretet, a múltat tisztázó beszélgetések és a szebb jövő felé lendítő, szenvedélyes energiák egymásba kapcsolódása van jelen. A Hold az Oroszlán jegyében jár, majd 15:15 után a Szűzbe lép, így egy aktívabb, kitárulkozó időszakot egy nyugodtabb, egyszerűbb, gyakorlatiasabb másik követ. Amit már világosan látunk, azon elkezdhetünk dolgozni. A rendrakás ideje jön, kívül és belül, de nekiállhatunk az aprólékosabb munkáknak is. A Hold, a Merkúr és a Mars ma háromszöget képeznek. A megélések során az „érzem” – „gondolom/kimondom” – „akarom” hármas összekapcsolódása jelenik meg. A Hold ma együttáll a Regulus csillaggal, az Oroszlán szívével, amely a feltételek nélküli szeretet szimbóluma, így ezzel a szeretet-erővel itatja át lelkünket – a szeretet áradását élhetjük meg és irányíthatjuk kivétel nélkül mindenkire. A Merkúr a Bak csillagkép legvégén, halfarkán, egyben a Vízöntő múltba ömlő vizénél jár, így az önkifejezésünket, beszélgetéseket illetően továbbra is a felvállalás és a tisztázás van jelen. A Mars ugyanakkor angyali erőkkel és tisztasággal feltöltekezve, a Szűz csillagkép jővőbe lépő részénél, a jövőt előkészítő munkákat jeleníti meg, előretörést egy magasabb minőségbe, erős akaratot és bátorságot. A mai nap energikusságát érdemes mozgással, aktív tevékenységgel levezetni, mozogni, táncolni, kiskertet felásni, vagy ami jólesik. Ha bármikor indulatba jönnénk, a Regulus ereje segít a kapcsolatok szeretetteljes, bölcs kezelésében és nem csak önmagunk, de a másik ember emelésében is. Ha bárkivel olyan tisztázni valónk van, ami eddig a lelkünket nyomta, nem érdemes tovább halogatni, érdemes őszintén kimondani, amit érzünk, gondolunk, ez most igen jól sülhet el. Egyedüli munkát talán az jelenthet, hogy ami a szívünkben van, azt ki is fejezzük – a Mars erejével, bátorságával megtámogatva ez is sikerülhet. Aki még nincs tisztában azzal, mi is a hívatása, milyen tevékenység, munka lenne a legjobb számára, vagy milyen körülmények között érzi igazán jól magát – az figyelje csak az élményeit, mert a lelkesedés, a belül ébredő motiváció lehet a válasz erre. Ha igazán őszintén adjuk magunkat, érzéseinket – annak meglesz a jutalma most és a jövőben is.

Zentai Anna