2014. június 12.

Június 12. – Beavatós

 Csütörtökön a Hold a Tejútra lép és péntekre virradó hajnalon így kerül szembe a szintén Tejúton járó Nappal – a két beavató minőség, a felfényesítést szimbolizáló Nimród és a gyógyító erőket, illetve erőink kézben tartását jelképező Kígyótartó között képez hidat a Fény két legnagyobb játékosa. Fényt árasztani és abból visszatükrözni, ösztöneinket és cselekvéseinket összehangolni, apai és anyai mintákat, gyökereket gyógyítani és emelni – ez most mind hangsúlyos megélés lehet. Csütörtökön délelőtt érdemes inkább érzékelni, mint aktívan cselekedni vagy kommunikálni, hiszen a mélyebb igazságok ez által válnak tudhatóvá. Napközben már új erőt kapunk és inspirációt, sokat tehetünk a jövőnkért. Régi viselkedésformák és betegségek levágásának, gyógyulásnak (testben, lélekben és szellemben), életszint-emelésnek továbbra is ideje van. Érdemes a szokásosnál még mélyebbre menni a lelkünk kutatásában.

Zentai Anna