2014. június

2014. június – Bármi okozott eddig feszültséget, kétséget, bizonytalanságot, a megoldást most az jelenti, hogy kezünkbe vesszük az ügyek irányítását! Ami máskor önkényesnek érződhet, az most kisegít és emelkedést hozhat – az egészséges önértékelés, öntudatosság, önérzet és az önálló életvezetés elengedhetetlen az élethez és ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk. Ha tudjuk, mi az, ami iránt lelkesedünk, akár szakmailag, akár érzelmileg, ha tudjuk, mi a célunk, miben teljesedünk ki, akkor ezt meg is kell teremteni. A kreatív, alkotó erő és a szeretet csak félelem nélkül tud kiáramlani. Ideje előhívni vezető, irányító képességünket, életkedvünket, eddig elnyomott törekvéseinket, képességeinket! Vannak helyzetek, amikor nem lehet mindenkire tekintettel lenni – saját magunknak kell cselekedni és önmagunkat elnyomás helyett előtérbe helyezni – utóbb pedig kiderül, hogy éppen ez kedvez másoknak is és ebből következnek mindenki számára csodás eredmények.

Zentai Anna