2014. február 20.

Február 20. csütörtök – Érzékek Birodalma

 A mai napon fokozott és élesedő intuícióval, erős megérzésekkel, érzelmekkel, lelkiséggel bírunk. A Víz elem dominál. Érdemes figyelni, még a hétköznapi tevékenységeink alatt is, milyen érzések és inspirációk ébrednek, dolgoznak bennünk. Ha nem akadunk fenn a látható, szem előtt lévő képeken, hanem mellétesszük a belső érzékelésünket is, sokkal több és igazabb információt tudhatunk meg a valóságról. A Hold ma az Angyal csillagképben halad, így angyali segítségnek, súgásnak bőségében leszünk. A belső, lelki rend és tisztaság igénye válhat érezhetővé – ehhez persze időnként vállalni kell a konfliktusokat és a belső küzdelmeket önmagunkkal. Mély lelki dolgok tisztázására, lelki gyógyulásra inspirál ma a Hold. A lelkünkből kivetülő képek, kisfilmek és érzések, mind teremtő erővel bírnak, bátran engedhetünk az érzések áramlásának. Most minden a letisztulásról szól – ha bármiben zavart, kellemetlenséget, csalódottságot érzünk, az nem véletlenül jön, jobb nem elmenni mellette, hanem hősiesen szembenézni az adott helyzettel, embertársunkkal vagy akár önmagunkkal, és tudni, hogy a helyzet nem nehézség, hanem kiugrási lehetőség, nem betegség, hanem lehetőség a gyógyulásra, nem lehúzni, hanem felemelni akar és éppen azért jön, hogy valami ezerszer jobb legyen, mint eddig volt! A megoldás továbbra is és folyamatosan: a tisztítás, az oldás, az eddigitől eltérő, szabadabb létállapot megteremtése. Csakis azért, hogy nekünk jobb legyen.

Zentai Anna