2014. február 11.

Február 11. kedd – Legyen Fény!

 Kicsit pontosítsunk ezen: ez nem kérés vagy kívánság, mert akkor azt kellene mondjam: „Fény Van”. Minden érzés és gondolat teremtő erő ugyanis, és ha kérésünket a jövőbe helyezzük, akkor továbbra is várhatjuk, mert „majd jönni fog”, csak épp meg nem érkezik. Tehát, azt, hogy „legyen fény”, értsük úgy: égi segítőink ma azon munkálkodnak, hogy észrevetessék velünk, mit érdemes tennünk annak érdekében, hogy fényből teremtsünk anyagot az életünkben, illetve sokak számára ez itt és most kézzel foghatóvá is válhat! A Hold ma a Rák vizes, érzelmes, érzékeny, nosztalgiázós jegyében jár, mögötte az Ikrek csillagkép ragyog. Így ma érzékelhetjük a különbözőségeket, sőt, ha igazán jól figyelünk, akkor a mögöttük rejlő egységet is. Itt az ideje érzelmekkel, érzésekkel táplálni a szíveket, s ezek a megfoghatatlan, de szívünknek jóleső élmények segítenek, hogy rálépjünk egy olyan útra, mely egy testileg-lelkileg kiteljesedettebb élethez vezet. Most érezhetjük, mik azok a minőségek életünkben, amelyek túlmutatnak a máról holnapra történő, gyorsan múló örömökön. A Hold és a Jupiter együttállása a kora reggeli órákban már az álmaink üzeneteiben is megmutatkozhat – az érzelmek kiterjednek, az adás, a gondoskodás vágya növekszik, az igazságok és a távlatok érzékelhetővé válnak. Ezt követően, a nap folyamán a Hold érzelmi kiteljesedésre inspirálhat. Bármilyen helyzetben vagyunk, érdemes ma azon elmélkedni, elmélyedni, hogy honnan ered, miben gyökerezik a helyzet? Ideje van annak is, hogy rátaláljunk azokra a dolgokra, amelyekben lelkünk otthon érzi magát, és ennek megfelelően alakítsuk a jövőt is, vállalva ehhez minden szükséges átalakítást. A női minta, a nőiség átalakítása, magasabb szintre emelése is tovább zajlik ma, ehhez pedig elengedhetetlen tényező, hogy a belső, lelki-érzelmi tartalmakat is hozzáadjuk. Az esti órákban a Nap és a Szaturnusz fénykaput nyitó energiában kapcsolódik össze – hogy ezen a kapun át is lépjünk, az már a választásunktól függ, de mindenképp olyan dolgok megalkotása zajlik most, amely kézzel fogható eredményekben valósul meg. A már folyamatban lévő változások fontos stációja ez, annak az ideje, hogy aktívan, cselekvően, önerőből tegyünk egy szebb és teljesebb létezésért. Egyik oldalon a régi terhek letétele látszik, elengedése mindannak, amihez eddig rögzítettük, kötöttük magunkat, ami nem hagyott eddig szabadon és tisztán létezni, szeretni. Másik oldalon a szív megmérettetése, az alapvető és sorsszerű változások jelennek meg. Ma ráláthatunk arra, milyen falakat húztunk magunk köré! Ám ez a rálátás nem azért jön, hogy megtorpanjunk a falak előtt – ugyanez az erő segít abban is, hogy a tiszta szeretet fényével, a szív felszabadításával átragyogtassuk és apró szilánkokká törjük a leghatalmasabb sziklafalat is! Fontos lépés ez a hosszú úton, amely a világban eddig működő értékrendszer gyökeres átalakulását segíti.

Zentai Anna