2014. augusztus – Aktuális üzenetek

Az aktualitásokról – Nap-Merkúr-Lilith együttállás az Oroszlánban, kvadrátban a Szaturnusszal, trigon az Uránusszal, bikvintil a Plútóval

 Az Oroszlán egyik nagy titka az egészséges önérzet. Amikor a bennünk élő oroszlán minőséget megfelelően működtetjük, éljük, akkor tudatában vagyunk saját erőnknek és képességeinknek, egyéniségünknek, értékeinknek. A gyenge oroszlán az, akinek még szüksége van a külvilág visszajelzéseire, a megerősítésekre. Az erős oroszlánnak nincs erre szüksége. Tisztában van azzal, ki ő és hogyan működik, tisztában van az erejével, ami az egyénisége felvállalásában is rejlik. Akár az egyik, akár a másik oldalát éljük az oroszlánnak, az üzenet ugyanaz. Ha kívülről tapasztaljuk, hogy valaki zsarnokoskodik, uralmat akar gyakorolni felettünk, az saját gyengeségünk ellenpontozása lehet, üzenet arra, hogy tanuljunk belőle – vegyünk példát önérzetből, de lássuk meg az ellenpéldát is, ne essünk át a ló túlsó oldalára. Ha mi magunk válunk egy helyzetben öntörvényűvé és akarunk hatalmat gyakorolni mások felett, az szintén jelzés lehet arra, hogy nem bízunk eléggé sem a másikban, sem a sorsunkban, az égi gondviselésben és kívülről várjuk a megerősítést, ki akarjuk erőszakolni azt. Egyik út sem az igazi. Most ráláthatunk arra, hogyan is működtetjük valójában oroszláni erőinket és a Mérleg csillagkép alatt járó Szaturnusz óriási segítséget ad, hogy áttörjük eddigi falainkat, tudati rögzüléseinket, hogy határainkat meghaladva, megteremtsük az egyensúlyt! A Szaturnusz által válik érezhetővé, mik is a bennünk élő igazi értékek. A szabaddá tévő felismeréseket hozó, tisztító erőket adó Uránusz segíti levágni azt, amiről már felismertük: nem visz előre. A Plútóval kialakult varázserő pedig az eddiginél is mélyebb érzékelést, a teljes képre való kiterjedt rálátást, a minőségileg átalakító erőt adja. Itt az ideje tehát mélyen magunkba nézve, őszintén szembesülni: mennyire vagyunk erősek és önérzetesek? Mennyire számít a külvilág véleménye? Tudunk-e belső erőnk, méltóságunk és értékeink tudatában fejet hajtani és sorsunk önálló urai lenni?

Zentai Anna