2014. április 28.

Április 28. hétfő – Továbbra is kedvez az idő az aktív, világos kommunikációnak, nagy beszélgetéseknek, fontos dolgok kimondásának, megértésnek – sőt, most késztet igazán nagy változtatásokra egy-egy eszmecsere, levél, üzenet vagy jó időben, jól megfogalmazott fényüzenet. A Nap ma kora reggel együttáll a Kos legfényesebb csillagával, a Hamal csillaggal, amely a Kos fejének egyik csillaga, így a világos szellemiség, a tudatosság és a megértés fénye ragyogja be napunkat. A távolodó, de még vele együttálló Merkúr biztosítja az információk szállítását, s mivel mindez emelő, inspiráló kapcsolatban áll a megújulást jelképező Plútóval, így nem csoda, ha most azon kapjuk magunkat, hogy egy-egy történés, élmény, pár perc alatt váltott szó, az elvártnál is mélyebben érintett meg és komolyabb fordulatra, illetve önfelvállalásra ösztönöz. A Hold a Kos, majd 16:30-tól a Bika jegyében jár – a nap első felében új dolgok kezdete, elindítása, majd azok biztossá tétele, élővé varázsolása zajlik. Kora délután halad el a Hold a Halak fényes csillaga, az Al Rischa alatt is, így lelki-érzelmi szinteken az összegzés ideje van – az elmúlt élményekből, érzésekből számvetést készítve válhat világossá, hogyan tovább. A Mars a Szűz csillagkép szívénél, Auva csillagánál halad, amelyből a Szűz két kitáruló karja indul – így a mai napot (is) bátran szenteljük az ölelésnek, a szívek összeérése most nagy energiákat mozgat.

Zentai Anna