2014. április 15.

Április 15. kedd – Angyali telehold

 Mai álmaink üzenetét ismét érdemes figyelni – ők is segítenek az önmagunkra való rálátásban, hiszen jól kell ismerni magunkat ahhoz, hogy tudjuk, hova vezet az utunk, mit akar tőlünk az élet. Bármely célunk el nem érése kereshető a félelmeinkben is, amelyekkel falakat húzunk magunk köré – vagy abban, hogy elfelejtettük, kik is vagyunk és mire is vágyunk igazán. A telehold által is, ez a rálátás az érzelmi-lelki világunkra megadatik. A mai nap alkalmas az eddigi gondolkodásunk és hiedelmeink gyökeres átalakítására, a titkos, rejtett működések megismerésére, vagy olyan dolgok lezárására, amely által úgy éreztük, meg vagyunk kötve. A Hold a Mérleg jegyében jár, az Angyali Szűz csillagai alatt, majd 18 óra után a Skorpióba lép. A telehold idején együttáll a Szűz előre lépő lábának fényes csillagával, a Spicával, aki a fényaratás szimbóluma! Hatalmas fény-erőkkel töltekezik így a Hold, angyali erők áramlása alatt! A mai nap intenzívebben érezhetők segítő angyalaink, könnyebb az angyalokkal való kapcsolatfelvétel és együttműködés. A Spica ugyanakkor a lélek, az érzelmek, a családi ügyekkel kapcsolatban „üzen” – ez megjelenhet érzésként, megélésként, lelki állapotként. Ezekben a megélésekben benne van az üzenet, amely egy szebb jövőről szól. Vajon miben érezzük most a Fény jelenlétét? Milyen magokat vetettünk eddig, mit arathatunk le most? Mik azok a dolgok, amiket érdemes most a lelkünkből lefogyasztani, elengedni, hogy életünk szebb és jobb legyen? (Valaki említette nekem, hogy információi szerint ún. „vérhold” lesz most az égen, nos ezzel kapcsolatban ennyit tudok „mondani”: „Az életerő mozgását a szeretet biztosítja, ahogyan a vér lüktetését a szív dobogása!” – az idézet tanítómtól, Paksi Zoltántól származik.)

Zentai Anna