2013. szeptember 20.

Szeptember 20. – Okos enged…

 A mai napon hatalmas erővel indulhatnak meg az eddig hátráltatott, nehézkes ügyek is. Életünk sok szempontból fordulatot vehet, lelkünkben igazi forradalom dúl, új utakra léphetünk, új lehetőségeket teremtve, miközben a múlt elöregedett építményei egyre nagyobb robajjal omlanak össze mögöttünk. A kapcsolatainkat és a beszélgetéseinket tekintve, itt az ideje az őszinteségnek, az igazmondásnak. A jövő érdekében, érdemes most őszinte beszélgetéseket folytatni, és ez alapján magasabb szintű értékek felé lépni. A Hold ma a Kos jegyében halad, ami kedvező minden új dolog elindításához, ennek hátterében viszont a visszaúszó hal fonala húzódik, ami a még visszatartó minőségek levágását, és egyben a hozott képességek működtetését teszi lehetővé. Újat tehát csak úgy teremthetünk, ha megszabadulunk attól, ami a helyét foglalja, vagy eddig távol tartotta azt. Ebben most sokat segít, hogy a Hold eléri az Uránuszt, a tudattágító, kereteket feloldó, tisztító erők bolygóját. Az Uránusz által igazi lelki-szellemi forradalom zajlik bennünk, a déli – kora délutáni órákban. Belső letisztulások, megoldó, nagy ötletek, és tisztázó, érzelmes beszélgetések mind szerepet kapnak most. A Plútó pedig, kinek erejével nagyot fordíthatunk, lendíthetünk a sorsunkon, szintén a karmatisztítás területén fordul direkt irányba, így ma minden erőt és égi segítséget megkapunk ahhoz, hogy megszabaduljunk az eddig nyomasztó, akadályozó, lehúzó dolgoktól, akár belső, akár külső tényezőről legyen szó. Segít abban, hogy felvállalhassuk és járhassuk a saját igaz utunkat, nem csak vágyainkban, hanem a gyakorlati valóságban is. Ha ehhez bármiféle támogatásra van szükségünk, ezt is megkapjuk. Ne ijedjünk meg a dinamikus, erőteljes változásoktól, ezek is segítőként vannak jelen! Ha bármi nyomaszt, ideje ráébredni, hogy le is tehetjük, nem kötelez senki sem arra, hogy cipeljük, csak a saját elvárásaink voltak azok, melyeket eddig működtettünk. Lazítsunk kicsit a nadrágszíjon, bármennyire nehezünkre esik is, és meg fogjuk látni: néha egy nehéz lépés nagy megkönnyebbüléssel jár.

Zentai Anna