2013. október 14.

Október 14. hétfő – Tisztítás és gyógyítás

 A mai napon különösen könnyen és eredményesen járhatunk el, ha testi, lelki, vagy szellemi szinten engedjük a tisztulást és segítjük a gyógyulást. A vízöntő Hold által fogékonyabbak vagyunk az új, különleges, átlagtól eltérő dolgokra (kicsi babákkal ilyenkor érdemes új ízeket megismertetni, saját gátlásainkat pedig könnyebben oldhatjuk). A Hold hátterében a Bak csillagkép vége, és a Vízöntő múltba ömlő vizének átfedése látható. Hétfő lévén, amúgy is ideje van, hogy újra belekezdjünk az eddig félretett munkáinkba, vagy vállaljuk végre, amit rég halogattunk, esetleg nem túl nagy kedvvel teszünk meg – ám ha tesszük a dolgunkat, akkor szépen haladunk is, egyre könnyebb és szabadabb lehet a lelkünk. Mindez persze nem csak azokra a munkákra, feladatokra vonatkozik, amelyért fizetnek – érdemes ezt a folyamatot meglátni az emberi kapcsolatainkban, vagy a személyes fejlődésünkben is. A Mars a mai napon az Oroszlán nyakánál halad, egyre közelítve a Regulushoz, és már érezhető lehet az is, hogy az évkör szemben lévő pontján, a Vízöntő vizében fürdőző Neptunusszal alkot oppozíciót. Legegyszerűbben két szóval lehetne kifejezni ezt az aspektust: Szeretet és Tisztulás. A sors köre a teljességet is szimbolizálja, s így a két, egymással szemben lévő pont, a teljességre való törekvést, egymással való kiegészülés vágyát üzeni. Mély és energikus élmények érhetnek a következő időszakban (a fényszög vasárnap lesz egzakt, de hatóköre miatt hosszabb időn át érvényesül). A Neptunusz a lélek és tudat mélyét, a mélyen magunkba rejett, eltemetett élményeket és működéseket is szimbolizálja, így ne csodálkozzunk, ha ezeket a héten valaki (de akár több területen több ember is) megbirizgálja, sőt, akár éles nyelvvel bele is vághat a számunkra eddig kellemesnek álcázott lelkivilágunkba. Ez is meghozza a kellő fejlődési lehetőséget – legalábbis azok számára, akik élik a szeretettel tápláló, önmagán uralkodni tudó oroszláni erőket. Sőt, a gyenge pontok eltalálása által akár gyógyulhatunk is. Magas szinten is működtethetők azonban ezek az energiák – a múlt őszinte tisztázása, a szeretet és a valódi gondolatok, érzések bátor kinyilvánítása, önmagunk (!) és mások felé irányuló, önzetlen szeretet működtetése mind segíthet ebben. No és kellemes percet, feledhetetlen élményt szerezhet most egy meditáció, vagy egy szerelmesünkkel való együttlét, amelyekben az eddigieknél is mélyebben sikerülhet elrévülni és feloldódni.

Zentai Anna