2013. december 05.

December 05. csütörtök – Egy kis pihenés…

 Ma alkalmas az idő arra, hogy a nagy rohanásban/munkában/küzdelmekben (lehet válogatni) egy kicsit megpihenjünk, minőségi időt, figyelmet, jelenlétet fordítsunk egymásra, és harmóniába hozzuk a családi kapcsolatokat, érzelmeket, vagy akár az otthonunkat, életterünket. A rég halogatott, apró tennivalókkal is könnyebben, hamarabb végzünk, vitás helyzeteket estére békésen rendezhetünk, aki pedig kreatív, vagy művészi vonalon tevékenykedik, annak is csodás élményeket, inspirációkat, és eredményeket is hozhat a mai este. A Hold ma az aprólékos, megfontolt, felelősségteljes Bak jegyében jár – azért tartsunk észben, hogy a felelősség nem csupán a szükséges, kikerülhetetlen kötelességeinket jelenti, hanem azt is, hogy saját boldogságunkért is magunk vagyunk felelősek, és szabadon dönthetünk arról, minek megyünk neki, és mit kerülünk ki… Csillagképileg a tudást és isteni erőket elhozó, égi nyílás, azaz a Nyilas csillagzat alatt, illetve a Turul alatt jár a Hold, itt egyesül késő este a Vénusszal – a ma megélt érzelmi és más intim élmények pontosan érzékeltethetik, hogy ki iránt érzünk valóban mély érzelmi elköteleződést, mi jelent értéket számunkra. Azok, akik bizonytalanok voltak eddig a munkájukban, vagy megélhetésükben, remélhetőleg érezni fogják, hogy saját alkotó, kreatív, teremtő energiákkal, tehetségekkel rendelkeznek, amelyek kibontakoztatása anyagilag és lelkileg is stabilitást, teljességet ad. A Merkúr ma elhagyja a Mérleg csillagképet, és kis pihenőt tart addig, amíg a Kígyó Feje alól az őt tartó Kígyótartó kezébe csúszik – szellemi erőink, gondolataink kézben tartása ma hangsúlyos! A Vénusz is már a Nyilas vége felé jár, a Mars viszont jó darabig időzik még a Szűzben és a Serlegben, így a küzdő erőt, a szeretet erejét most a szövetségek megerősítésére, a legerősebb szövetségekre fordíthatjuk.

Zentai Anna