2013. december 24. – 25. – 26.

December 24. – 25. – 26. – Karácsony ünnepén

 Ezen a Karácsonyon erőteljes energiákkal tudatják velünk égi segítőink, hogy mindannyian egyedi, egyéni utat járunk az Élet nagy kalandjában, és nem az ésszerű logika, hanem a szívünk sugallata az, ami minden más értelmes magyarázatot felülmúlva, az igazat mondja. Az egyéni sorsok és küldetések felvállalása a környezet számára nehéz is lehet, hiszen furcsának tűnhet, hogy szeretteink nem a megszokott viselkedés szerint működnek, nem azt teszik, amit elvárunk tőlük. A legtöbb, amit tehetünk, hogy megértéssel, elfogadással és szeretettel viseltetünk irántuk. Akár az egyik, akár a másik oldalon állunk – sokáig voltak elnyomva a vágyak, az indulatok, a valódi akarat és tehetség, a személyiség igaz természete. Igazán érthető, hogy kitörni, kiszabadulni készülnek a mélyből, utat mutatva ezzel tulajdonosuknak. A Mars-Uránusz-Plútó által alkotott háromszög tehát függetlenedési, önérvényesítési erőket ébreszt, és ha felismerjük ezek mélyebb gyökereit, „nem-véletlenségét”, akkor képesek vagyunk építkezésre használni. Sem szeretteinket, sem önmagunkat nem korlátozhatjuk tovább. A háromszög csúcsán a Plútó mutatja az erőviszonyok feloldását, a helyzetek megoldását – ideje kitörni a megrögzött szokásokból, megkövesedett érzésekből, az önkorlátozó, önmegtartóztató magatartásból! A Nap és a Merkúr közeledő együttállása üzeni, hogy a maga idejében, világosan, kerek perec kimondhatjuk a lényegi dolgokat – lehet ezt természetesen úgy is, hogy szeretettel, finoman, megértéssel tesszük, tudva, hogy magunk sem vagyunk tökéletesek, és hol egyikünk, hol a másikunk tesz felismeréseket, melyekkel egymást segítjük az úton. December 24-én a Merkúr a Bak jegyébe lép, gondolkodásunk ezzel lassúbbá, megfontoltabbá, lényegre törőbbé válik, ahogyan beszélgetéseink is. Szellemünk előtt lassan, lépésről lépésre körvonalazódni kezdenek a valódi értékeink – legyen szó külső, vagy belső minőségről akár. Délután-kora este érdemes már az ünnepnek jelen lenni, hiszen a Nap és a Neptunusz kellemes kapcsolódása meghitt, intim, szeretetteljes, érzékeny hangulatot varázsol szívünkbe. A közös énekléssel segíthetjük a családi egység erejét, társunkkal való összetartozást, és lelkünk mélyén gyógyulhatnak, oldódhatnak, múlhatnak a fájdalmak. 25-én szerdán délelőtt válik egzakttá a Mars és az Uránusz szembenállása – a harmóniára irányuló erős akarat és a régi kötések, függések levágása általi szabaddá válás jelennek meg. Késő este a Marssal együttáll a Hold is, ez intenzívebb, tüzesebb lelki megéléseket mutat, és oldja is e szenvedélyes energiákat, egy kis érzelemmel. 26-án csütörtökön érdemes mértéket tartani az étkezésben, különösen ebédidőben. Az este most is meghitt, érzelmes, szép élményekkel vár bennünket. A Hold e napokban az Oroszlán csillagképből a Szűzbe érkezik és itt halad tovább, így lelki szinteken a rálátás és a szeretet ereje által a rend teremthető meg magunkban és kapcsolatainkban is.

Zentai Anna