2013. dec. 07. – 08. rövidebben

A hétvége, rövidebben: December 07. szombat – 08. vasárnap – Frissítő, lendületet adó energiák

 Ezen a hétvégén minden szinten, testileg-lelkileg-szellemileg ideje van a tisztításnak, lelkünk szabadságának a megteremtésének, és nagy erőkkel indulhat be a fejlődés és a harmonizálódás az érzelmek és művészetek területén. A Hold e hétvégén a Vízöntő jegyében jár, vasárnap délelőtt pedig a Halakba lép. A Vízöntő idején fogékonyak vagyunk az új és különleges dolgokra, önzetlenül és kreatívan cselekszünk. A Halaknál már a Természettel és a Mindenséggel való egységre tudunk ráhangolódni, a hétköznapok történéseit összegezzük és felkészülünk egy új minőség elindulására. A Hold most ugyanakkor a Bak és a Vízöntő csillagkép átfedésénél vonul el az égbolton. A tapasztalatokon alapuló bölcsülést és céltudatosságot is jelképező Bakot a szombati napon érzékelhetjük, a Vízöntő tisztító erejét ugyanakkor mindkét napon. A igazi vágyaink, igazi értékeink, igazi sorsfeladataink, igazi egyéniségünk felvállalását hangsúlyozza a Bak, majd a Vízöntő múltba ömlő vize által, ha valóban vállaljuk e szent küldetést, már beindulhatnak a megtisztító, felszabadító folyamatok. Vasárnap a késő esti óráktól már a Vízöntő jövőbe ömlő vizét éri el a Hold, ekkor már a jövőbeni teljességünk érdeke, hogy tisztázzuk helyzetünket és tisztítsuk a lelkünket. A Hold a Belső Otthon szimbóluma – saját lelkünkben hazaérve, már nem tud elbizonytalanítani, megingatni, tévútra terelni a külvilág. Ennek érdekében is zajlik most a tisztítás. A Szűz jegyéből a Mérlegbe lép most a Mars, aki eredendően a vegetáció, a növekedés bolygója. Ő ad lendületet, gyorsítást, erőt, elszántságot mindennapi vágyainknak. Szombat estétől a Vénusz uralma alá kerül, így az érzelmek a szenvedélyességgel és erős akarattal párosulnak. Mindez együtt segít kitörni azokból az önkorlátozó minőségekből, amelyek miatt visszafogtuk teremtő, alkotó képességünket és nőiességünket, vagy érzelmeinket. A Mars most nagy erőt ad a párkapcsolatok kiegyensúlyozásához, fejlődéséhez, és a művészetekben való érvényesülésnek, különösen a színészettel, zenével, és a szépségápolással kapcsolatos hívatásoknak. Mögötte még jó darabig az Arató Szűz múltból elrugaszkodó része ragyog, felhívva figyelmünket arra, hogy a múlt rendezése most fontos, illetve, hogy a jövőbeni aratás magjait most vetjük el…

Zentai Anna