2013. augusztus 08.

Augusztus 08. csütörtök – Kulcsszó: Szeretet!

 Bármi is történt a múltban (akár 10 éve, akár tegnap), amíg haragot és sérelmeket szorongatunk magunkban, addig csak mi magunk betegszünk meg. Ideje elengedni, és Szeretettel fordulni minden társunk felé. ..És nincs kivétel! A Hold a mai napon az Oroszlán jegyéből a Szűzbe lép, így az érzelmeink, hangulataink kissé visszafogottabbá válnak. A száz Hold alkalmas a rendrakásra, takarításra, mind kívül, mind belül, a lelki szinteken. Most könnyebben elvégezzük az aprólékos, rendszerező munkákat is. Jólesik az írás, olvasás. A Hold ugyanakkor az Oroszlán csillagkép alatt jár, Hajnali 4 és 5 óra között éri el a Regulus csillagot, az Oroszlán szívét, a Szeretet-áramlás kiemelt pontját. Ekkor kel fel a Nap is, így ebben az időszakban érdemes a reggeli meditációt megtartani, kelet felé fordulva. A nap további részében az Oroszlán testénél halad el a Hold, így lelkünk és ösztöneink uralása aktuális. Ez segíti a ma éjjel egzakttá vált Jupiter-Plútó szembenállást is, hiszen bármilyen élmény ér, tudunk uralkodni önmagunkon, és tisztán rálátni a saját cselekvéseinkre. A kora délutáni órákban a Merkúr jegyet vált, és a Rákból az Oroszlán zodiákusba lép. A Merkúrt mostantól a Nap uralja, így minden gondolatunkban jelen van a fény, a világosság, és minden szavunkban benn kell legyen a Szeretet! Mostantól nem mindegy, hogyan szólunk társainkhoz – ha szeretetet viszünk minden kommunikációs helyzetbe, akkor javítani, emelni tudunk kapcsolatainkon. Most mindannyiunkat a rálátó gondolkodás és megértés jellemez, tudatunk megvilágosodik, ha hagyjuk működni ezt a folyamatot. Az elkövetkezendő időszakban a Szeretet és a fény közvetítése válik időszerűvé.

Zentai Anna